DOMBI: Már nem érdekel a futóidő

Már a nyáron is eszembe jutott: irány Torino! Aztán Cristiano Ronaldo megelőzött…

Na jó, engem a Juventus annyira nem érdekel, inkább már az észak-olasz városba tervezett novemberi maratoni foglalkoztat. Nem is annyira a város, sokkal inkább az időpont volt meghatározó. Először Budapesten futottam, s 3 óra 37 perc alatt teljesítettem, másodszor otthon, Debrecenben 3 óra 44 perc volt a menetidő, mert nagyon meleg volt. Megviselt, és akkor már tudtam, a felkészülés a döntő. A hangulat is fontos, de az időjárás nagyon meghatározó tényező. Harmadik alkalommal Ausztriában 3 óra 31 volt a szintidőm, majd Pozsonyban egy percet javítottam – ez az egyéni csúcsom, és mégis, a pozsonyi emlék nem kellemes.

Meleg volt, az utolsó öt kilométeren alig bírtam életben maradni – rájöttem, nem az idő a fontos, hanem a futás élvezete. Ha célba értem, mindegy, mit mutat az óra.

És nem a távval van problémám, elvégre az Ultrabalatonon 74 kilométert is megtettem…
Szóval, amikor elhatároztam, hogy ötödik maratonimnak is nekifutok, nem a helyszínt, inkább a naptárt néztem. November, az jó lesz, így esett a választás Torinóra. Nincs nagyon meleg, talán esik is majd, de a hideggel nincs probléma, futás közben ugyanis annyi hőt termel a szervezet, hogy nem fázol. Amikor néha csípősebb reggeleken edzeni indulok, a szomszéd néni utánam kiabál: fiatalember, megfázik! Aranyos, hogy aggódik, de jól tudom, ha az első percekben kicsit vacog is az ember, néhány száz métert követően már nincsen semmi probléma, egy jó pólóban sem fázom.