csupasport bannerhátsófüves banner

DOMBI: Már nem érdekel a futóidő

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 16:25
null
A Debrecen korábbi labdarúgója egykor a futballpályán sprintelt, manapság a hosszabb távokat szereti. Többször is jelentkezik blogjával, ezúttal kifejti, miért nem érdekli az időeredmény.

Már a nyáron is eszembe jutott: irány Torino! Aztán Cristiano Ronaldo megelőzött…

Na jó, engem a Juventus annyira nem érdekel, inkább már az észak-olasz városba tervezett novemberi maratoni foglalkoztat. Nem is annyira a város, sokkal inkább az időpont volt meghatározó. Először Budapesten futottam, s 3 óra 37 perc alatt teljesítettem, másodszor otthon, Debrecenben 3 óra 44 perc volt a menetidő, mert nagyon meleg volt. Megviselt, és akkor már tudtam, a felkészülés a döntő. A hangulat is fontos, de az időjárás nagyon meghatározó tényező. Harmadik alkalommal Ausztriában 3 óra 31 volt a szintidőm, majd Pozsonyban egy percet javítottam – ez az egyéni csúcsom, és mégis, a pozsonyi emlék nem kellemes.

Meleg volt, az utolsó öt kilométeren alig bírtam életben maradni – rájöttem, nem az idő a fontos, hanem a futás élvezete. Ha célba értem, mindegy, mit mutat az óra.

És nem a távval van problémám, elvégre az Ultrabalatonon 74 kilométert is megtettem…
Szóval, amikor elhatároztam, hogy ötödik maratonimnak is nekifutok, nem a helyszínt, inkább a naptárt néztem. November, az jó lesz, így esett a választás Torinóra. Nincs nagyon meleg, talán esik is majd, de a hideggel nincs probléma, futás közben ugyanis annyi hőt termel a szervezet, hogy nem fázol. Amikor néha csípősebb reggeleken edzeni indulok, a szomszéd néni utánam kiabál: fiatalember, megfázik! Aranyos, hogy aggódik, de jól tudom, ha az első percekben kicsit vacog is az ember, néhány száz métert követően már nincsen semmi probléma, egy jó pólóban sem fázom.

Hogy melyik a jó póló? Dombi Tibor a következő bejegyzésében bemutatja kedvenc futófelszerelését, tetőtől talpig.


 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
12 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik