csupasport bannerhátsófüves banner

Várfutás a Zemplénben

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 18:04
null
A terepversenyt hétvégén rendezik meg, amely során Magyarország közigazgatásilag egyik legészakibb pontjára is el lehet jutni, sőt a legmagasabb hazai csúcsra, a Nagy-Milicre is.

Gyönyörű környezetben rendezik meg a Panoráma Trail terepfutóversenyt, ráadásul kulturális látnivalók szegélyezik a versenyzők útját, a megméretés és a táv pedig jelentős, de abszolút teljesíthető kihívást jelent.

A Panorámafutás csapata elsősorban a Dunakanyarban szervez versenyeket, öt megméretésük közül négy abban a térségben zajlik, a kivételt a Zemplénben sorra kerülő Panoráma Trail jelenti, amelynek három vár a meghatározó pontja: Boldogkő vára, a Regéci és a Füzéri vár. A várfutás során 45 kilométert, no meg 1500 méter szintkülönbséget kell leküzdeni.

A várak rekonstrukciós munkálatai néhány éve kezdődtek, így futás közben megnézhetjük, hogyan is épülnek, szépülnek. A befutónak otthon adó Füzér pedig azért is különleges, mert itt található Magyarország közigazgatásilag legészakibb pontja, illetve hazánk egyik legmagasabb hegycsúcsa, a 895 méteres Nagy-Milic.

A szervezőket családjuk köti a térséghez, s már egy ideje tervezték a viadal megvalósítását. Tájékoztatásuk szerint a versenyt egyéniben vagy háromtagú csapatban lehet teljesíteni, s mivel a frissítési pontok között a szokottnál nagyobb a távolság, érdemes a versenyzőknek kulacsot is magukkal vinni.

Az út nagyjából 15 százaléka aszfalt, a többi erdőben, fák között kanyarog, s a tervek szerint legalább három és fél-négy óra szükséges a teljesítéshez. Persze lassabb iramban is lehet futni, mivel verseny szintideje nyolc óra, azaz sötétedés előtt mindenki célba ér. A cél a Füzéri várban lesz, ahová a rajtszám jelenti a belépőt, kora délutántól pedig minden futót meleg étellel várnak a szervezők.

 

A Regéci vár romjai között is elhalad a futók mezőnye
Fotó: MTI

 

A verseny iránt egyébként hatalmas az érdeklődés, már augusztus végére betelt a résztvevői létszám 80 százaléka!

A pontos táv 45.301 kilométer, minden célba érkező pólót és befutóérmet kap.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
2025.09.13. 18:45

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik