csupasport bannerhátsófüves banner

Honnold paprikát rágcsál a sziklán

Vágólapra másolva!
2019.03.23. 13:04
null
Sok sportoló mond le a húsról, és tér át a vegán vagy vegetáriánus étkezésre. Alex Honnold, a világ talán leghíresebb sziklamászója néhány éve döntött úgy, hogy nem eszik többet húst.

Az amerikai Alex Honnold szólóban, kötél és biztosítás nélkül mászta meg a Yosemite Nemzeti Parkban álló híres szikla, az El Capitan egy kilométeres, függőleges gránitfalát, amelyre korábban sosem volt példa. A National Geographic néhány napja mutatta be a történetéről szóló dokumentumfilmet, Free Solo – Mászókötél nélkül címmel. A filmben Honnold mesél arról, hogy évek óta nem eszik húst.

Nagyon válogatós voltam. Tizenkilenc éves koromól úgy huszonnégy éves koromig eldöntöttem, hogy zöldségeket kell ennem, és szisztematikusan átálltam a zöldségekre – szépen, egyenként, ami egész jól működött. Három-négy éve teljesen abbahagytam a húsevést, leginkább környezetvédelmi okokból – mesélte a filmben Honnold, miközben a lakókocsijában édesburgonyát pirított spenóttal, és konzervcsilit evett tojással.

Honnold egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy a mászás alatti étrendje nem különbözik a hétköznapi étrendjétől. Ha sportol sincs szüksége speciális energiaszeletekre, zselékre. Az a lényeg, hogy az étel könnyen emészthető legyen. A gyümölcsök, zöldségek, teljesen megfelelnek neki, ahogyan egy egyszerű mogyoróvajas szendvics vagy burrito is. Honnold mászás közben szinte folyamatosan eszik valami snacket. Kedvence az alma és a paprika.

Honnold étrendje

Reggeli
Zöld turmix magvakkal, banánnal, avokádóval

Napközben a hegyen
Alma
Dió
Paprika
Avokádós szendvics

Vacsora
Sajtos makaróni, paprika, spenót, tökmag

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Csupasport
2024.11.01. 15:14

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40
Ezek is érdekelhetik