csupasport bannerhátsófüves banner

Európa-nap 15 kilométer futással

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 18:10
null
Tizenöt éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, s az esemény tiszteletére minden évben különböző programokkal – például az évek számával növekvő távval – várják az érdeklődőket.

Akárcsak a korábbi években, ezúttal is egész napos program keretében köszönthetjük Magyarország európai uniós csatlakozásának évfordulóját. Vasárnap, május 12-én a Szabadság téren zajló esemény részeként a szervezők előbb gyermekkoncertekkel várják a kicsiket, de egész nap családi programok, ugrálóvár, mesesátor, no meg EU-s információk várják az érdeklődőket.

Koncertet ad a Szeder együttes, az Ákom-Bákom Bábcsoport, az Iszkiri Gyerekzenekar, Bérczesi Róbert, az Elefánt együttes, a nap végén pedig Péterfy Bori és a Love Band zenél.

A fenti programok mellett természetesen sportolni is lehet, merthogy az ünnepi eseménynek évek óta része a futóverseny. A táv évről évre emelkedik. Rendre az évfordulónak megfelelő hosszúságú távot lehet teljesíteni, ami egyre nagyobb kihívást jelent, így váltóban is lehet futni, ha valaki nem szeretne vagy nem bír tíz kilométer felett teljesíteni.

Az idén 15 kilométeres futóverseny a Szabadság térről indul, a versenyzők a pesti rakparton haladnak, a Lánchídon túl lesz a fordító, illetve átfutnak a Margit hídon, majd egy hurkot leírva vissza, és a cél is a Szabadság téren lesz. Az évről évre hosszabbodó, minimálisan változó útvonal különlegessége, hogy a szervezők az út mentén 15 olyan területet tüntetnek fel, ahol európai uniós támogatással valósult meg egy-egy projekt, legyen az kulturális, egészségügyi, nemzeti kincs, tehetséggondozás vagy éppen közlekedésfejlesztés.

A futóverseny egyébként remek program, egyrészt a kulturális többlet miatt, no meg mindig jó érzés a Duna-parton, Budapest látványosságai között futni.

A versenyen négyezren vehetnek részt (háromezren egyéniben, illetve ezren a kéttagú váltókban), a befutócsomag részeként érmet és pólót is kapnak a célba érkezők, egyúttal a tombolahúzáson is érdekelve lesznek. Útközben három helyen lehet frissíteni, 4.5, 7, illetve 12 kilométernél, no meg természetesen a célban. A versenyre ingyenes a nevezés, a szintidő pedig 1:50 óra.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik