csupasport bannerhátsófüves banner

Maratoni a csontvázak mellett

Vágólapra másolva!
2019.05.01. 09:35
null
A harmadik etaphoz érkezett a Namib Race mezőnye, amelyben Lubics Szilvia is fut, s egyre több kilométert hagy maga mögött a kétszázötvenből – a szakasz most csontvázak, roncsok mellett vezetett el.

Lubics Szilvia újabb hatalmas kihívásáról olvashatnak az ultrafutás rajongói a nagykanizsai hosszútávfutó Facebook-oldalán, mégpedig a sivatagi naplót itthonról vezető férj, Lubics György jóvoltából. A 4Deserts-sorozathoz tartozó Namib Race-ről írt történeteket a Csupasporton is megosztjuk olvasóinkkal, s hogy nem mindennapi kihívásról van szó, azt jelzi, hogy az előző futás alkalmával Szilvi hiénával is találkozott, most pedig a sivatag az elmúlást sodorta az ultrafutók útjába. Lubics Szilvia tartja a tempóját, és a nők mezőnyében, ahogy eddig, ezúttal is a harmadik helyen futott a szakaszcélba.

Nézzük, miről írt az újabb kihívás kapcsán Lubics György.

Lubics Szilvia ott futott, ahol a sivatag és az óceán összeér – a távolban fókák figyelték, mi történik körülöttük Fotó: RacingThePlanet

„Ezúttal ismét maratonnyi táv várt a versenyzőkre, akik a kétszázötven kilométeres út talán legszebb részét hagyták maguk mögött, amikor ott futottak, ahol a homoksivatag és az óceán összeér.

A parton hajóroncsok maradványai, csontvázak és fókák mellett vezetett az útvonal, hogy aztán a szakasz végét már a szárazföld belseje felé fordulva tegyék meg a futók.

Szilvi tartotta az eddigi tempóját és ezúttal is a harmadik helyen jött be (5:24 órával) így a hölgyek között változatlanul a harmadik helyen áll (abszolútban pedig a tizennegyedik). 🏃‍♀️💪

A vízközeli terepnek vége, az ultrafutók elindulnak a sivatag belseje felé, és jön a küzdelem a pokoli meleggel is Fotó: RacingThePlanet

Reméljük, sikeresen veszi ezt az akadályt is Szilvi, és célba ér, csakúgy, mint az élményeit elmesélő levele.

Szurkoljunk mindkettőnek.” 🤞


(Címlapfotó: RacingThePlanet)

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik