csupasport bannerhátsófüves banner

Vízzel a színésznövendékekért

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 10:01
null
A Független Jótékony Sportegyesület 750 ezer forintot gyűjtött a 13. NN Ultrabalatonon az Imre Sándor Szeretetszínház számára, hogy a rászoruló gyerekek otthonába bevezethessék a vizet.

„A siker titka, a szándék állhatatossága” – szól a Független Jótékony Sportegyesület mottója. A Rábits Péter által létrehozott jótékonysági szervezet először a 13. NN Ultrabalatonon lépett színre, és segített támogatást gyűjteni az Imre Sándor Szeretetszínháznak, valamint a Magyar Szervátültetettek Szövetségének.

Korábbi cikkünkben bemutattuk a Szeretetszínház társulatát, amely maga is rászorul ugyan a támogatásokra, de ezúttal nem saját célra, hanem azoknak a színészpalántáknak próbált segíteni, akiknek otthonába be kellene vezetni a vizet. Rábits Péter szervezőtől azt az információt kaptuk, hogy a jótékonysági futás segítségével 750 ezer forint gyűlt össze erre a nemes célra.

A Magyar Szervátültetettek Szövetségének zászlaja alatt 45 transzplantáción áteső futó állt rajthoz, és a csapat sikeresen teljesítette a távot.

Aki esetleg élőben is szeretné megnézni az Imre Sándor Szeretetszínház egyik előadását, menjen el június 15-én Székesfehérvárra, ahol 19 órás kezdettel a Mol Aréna Sóstóban kerül színpadra a Padlás című színdarab. Részletek ide kattintva találhatóak.

Legfrissebb hírek

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
2026.02.03. 21:59

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik