csupasport bannerhátsófüves banner

Ultra Tisza-tó: 111 kilométer a napon

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 16:10
null
Háromnapos rendezvény lesz a UPC Mobil Ultra Tisza-tó verseny, ahol a futás mellett kerékpározni és evezni is lehet a hétvégén. Több ismert futó is rajthoz áll.

A célegyenesben tart már a harmadik UPC Mobil Ultra Tisza-tó szervezése, a rendezők az utolsó simításokat végzik, hamarosan jöhet a versenyközpont építése, már érkeznek a rajtcsomagok, péntektől pedig indul a verseny.

„Két dolog adta az ötletet – kezdte érdeklődésünkre Varga-Berecz Krisztina, a UPC Mobil Ultra Tisza-tó kommunikációs munkatársa. – Az Ultrabalatonra, amit szintén mi szervezünk, alig több mint húsz perc alatt elfogynak a helyek, és szerettünk volna az onnan kimaradó csapatoknak alternatívát nyújtani, kicsit bulifutás jelleggel, ráadásul a Tisza-tó leggyorsabb csapatai indulhatnak a következő évi Ultrabalatonon.

Továbbá itthon egyre többen próbálkoznak az ultratávokkal, és nekik szerettünk volna egy úgynevezett dobbantót, ami elérhető és teljesíthető azoknak is, akik még csak ismerkednek a hosszabb futások adta élményekkel.

Egy évközbeni bejárás során elrobogtunk a Tisza-tó mellett, rögtön megálltunk, visszafordultunk, és akkor kezdtünk el azon gondolkozni, hogy ide milyen versenyt szervezhetnénk.”

A táv mellett különbség az Ultrabalatonhoz képest, hogy itt nem egy kört futnak a versenyzők – jelenleg ugyanis nem futható körbe biztonságosan a Tisza-tó –, hanem Tiszafüredről indulva a gáton teljesítenek 55 kilométert, majd Poroszlónál lesz a fordító, s onnan mennek vissza a rajt-cél területhez.

A rendezvény persze nem véletlenül háromnapos, a péntek a ráhangolódás vagy éppen a strandolás jegyében telik, szombaton és vasárnap pedig több más távon is megmérethetik magukat a sportolók. Lesz 5, 10 és 21 kilométeres futóverseny, vasárnap pedig bringa- és vízitúra is szerepel a programban.

Jelenlegi állás szerint 400-420 csapat lesz ott a rajtnál, 160 feletti az egyéni indulók létszáma, 200 körüli a bringásoké, míg a rövidebb távú futóversenyekre eddig nagyjából 150 versenyző jelentkezett.

A helyszínen is lehet még nevezni a bringatúrára a vasárnapi futóversenyekre és a vízitúrára is. A csapatversenyben 2–10 fő közötti csapatok állhatnak rajthoz.

Tavaly Csécsei Zoltán győzött

„A verseny egyik legnagyobb kihívása, hogy 6–8 órát kell futni a tűző napon, míg az Ultrabalatonon azért vannak árnyékosabb részek – tette hozzá Varga-Berecz Krisztina. – A tavalyi győztes Csécsei Zoltán idén is indul, de többek között Bogár János és Mag Erika is ott lesz a rajtnál.”

nyitó fotó: MTI

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
16 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik