csupasport bannerhátsófüves banner

Lubics nem áll meg: Kína helyett Amerika

2019.08.05. 21:02
null
Lubics Szilviát a szervezők nem engedték indulni a kínai Ultra Gobi 400-on, de az ultrafutó egy percet sem vesztegetett el, és leszervezett egy versenyt helyette Amerikában.

„Az Ultra Gobi törlése után fél nappal előtört belőlem az ultrafutó: van egy probléma, de vannak megoldási lehetőségek. Szóval nem a problémán siránkozunk, mivel az nem visz előre, hanem a megoldáson gondolkozunk” – írta Lubics Szilvia Facebook-oldalán hétfő este.

Az alaphelyzet az, hogy a magyar ultrafutónő nem indulhat Kínában, az Ultra Gobi 400 nevű versenyen, mert a rendezők váratlanul úgy döntöttek, csak a hazai versenyzőknek engedik az indulást. De Lubics nem keseredett el, rögtön a tettek mezejére lépett.

„Amim adva volt: felkészültem egy kemény, hosszú, nonstop versenyre, fizikailag és fejben készen állok, és van egy spécin összepakolt bőröndöm” – írta a közösségi oldalán.

„Bár az Ultra Gobit pótolni nem lehet, de lehet valami mást keresni, ami hasonlóan nagy kihívás, ami motivál, amit izgatottan tudok várni”

És talált is, az új versenyének Bigfoot 200 Endurance Run a neve, és augusztus 9-én rajtol az amerikai Cascade-hegységben. A táv 206 mérföld, azaz nagyjából 330 kilométer, amit 13 ezer méter szintemelkedés nehezít.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
15 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
21 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
Tegnap, 8:18

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.25. 12:44

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54