ÚJ KÖZEGBEN Dombi Tibor: nincs több kísérletezés!

Kassa közeleg – azt hiszem, még egy egyszer, utoljára megpróbálom lefutni a maratonit 3 óra 30 percen belül. Korábban készültem rá így, aztán másképpen, kikértem edzők és szakemberek véleményét, de az jutott az eszembe: a futásban örömöt keresek és találok, ez a fajta eredményhajszolás viszont stresszel.

Szeretek futni, és igen, évekkel ezelőtt kitűztem magamnak az időeredményt, de ha most sem sikerül, elengedem. Futok, ahogy jólesik, de nem hajkurászom tovább az időt. Néhány nappal később lesz a Nagyvárad–Debrecen váltófutás, amelyen Lukács Laciékkal, a Tankcsapda énekesével együtt veszünk részt – nos, az biztosan igazi örömfutás lesz.

Persze megpróbálom a 3:29:59-et, és kiszámoltam, hogy 4:58-as ezrekkel éppen teljesíteném a távot három és fél órán belül. A futballakadémiánk egyik erőnléti edzője dolgozta ki nekem a keddi terhelést, akkor futom ugyanis az intervalt: hét héten keresztül emeltem a távot. Nyolcszor háromszáz, aztán háromszázötven, négyszáz métereket futottam, ezen a héten már nyolcszor nyolcszázharminc volt a program, kétszáz méteres sétákkal. Azért ez már nem kevés, elfáradtam rendesen…

Szerdán 4:40-es ezrekkel futottam tizennégy kilométert, csütörtökön úsztam egyet, az inkább pihenőnek minősül. Pénteken ugyancsak tizennégy kilométer volt az edzés, de öt tízes és négy tízes ezreket váltogattam, az sem volt annyira kellemes mindig. A szombat szabad volt, vasárnaponként huszonöt és harminchat kilométer közötti hosszúkat teljesítettem, hétfőn pihentem – általában ez volt a heti órarendem. Kassa, jövök!