csupasport bannerhátsófüves banner

Hajnali futások a Mecsekben

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 13:07
null
Ötödik születésnapját ünnepelte a Mecsek Maraton Team amatőr sportegyesület, amelynek tagjai már reggel öt órakor rendszeresen együtt futnak – sötétben, szélben, télen-nyáron egyaránt.

Több mint harminc lelkes hajnali futó csatlakozott a Facebookon meghirdetett eseményhez, amelyen a szervezők a futás végén kávéval, teával, tortával és süteményekkel kedveskedtek. Sőt, meglepetésajándékot is kaptak, akik vették a fáradtságot, és hajnali öt órakor csatlakoztak a lelkes közösség tagjaihoz.

„Öt évvel ezelőtt ősz elején kitaláltam, hogy még a munkaidő előtt, hajnali öt órakor elmennék az erdőbe, a Mecsekbe futni, és az ötletet felvetettem csapattársamnak, Sár Cecíliának – avat be a részletekbe Nedjalkov Balázs terepfutó, a Mecsek Maraton Team egyik alapító tagja. – Cili azonnal csatlakozott, és az első fejlámpás futásunk akkora élmény volt mindkettőnknek, hogy szinte azonnal rendszeressé vált heti egy-két alkalommal.”

A hajnali edzésekhez később mások is kedvet kaptak, egyre több csapattársuk csatlakozott hozzájuk, s kialakultak a rendszeres keddi és csütörtöki hajnali közösségi futások. Általában négyen-öten mindig részt vesznek az edzéseken, de előfordult már hogy tízen is.

 

Egyre többen csatlakoznak a hajnali futásokhoz.

 

„Mivel ősszel hajnali ötkor még sötét van, a kezdetekben meg kellett szokni a fejlámpa használatát is, amelynek viszont a versenyeken nagy hasznát veszem, mert nekem már természetes sötétben futni. Ősztől tavaszig képes is vagyok elszokni a nappali futásoktól. Nyilván mindannyian szívesebben fordulnánk a másik oldalunkra hajnali négykor, de ha úgy indul a napunk, hogy már túl vagyunk az edzésen, sokkal jobban érezzük magunkat. Talán nem véletlen, hogy szép számú közösséget sikerült felépítenünk. A keddi és a csütörtöki program mellett hétfőnként és szerdánként a pécsi belvárosban futunk, szintén hajnali öt órától. Mindkét kör, a terep és a városi aszfalt is fix táv – a terep tizenkét, az aszfalt tizenhárom kilométer –, de mindig, mindenki annyit fut, amennyihez éppen kedve van, vagy amennyit az ideje enged. Így megy ez már öt éve, esőben, hóban és szélben.”

A pécsi sportegyesület közösségi futásaihoz bárki csatlakozhat. Az eseményeket minden héten nyilvánosan is meghirdetik a Facebook-oldalon, s a tagok a tempót és a távot is mindig a közösség igényeinek megfelelően alakítják ki, alkalmazkodva a résztvevőkhöz együtt teszik meg.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
9 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik