csupasport bannerhátsófüves banner

Vigyázz, kész… rettegés!

Vágólapra másolva!
2019.10.31. 12:42
null
Kevés futóeseményen győződhet meg róla jobban a kezdő futó, hogy szenvedés helyett a mozgás szórakoztató is lehet, mint a vérfagyasztó Halloween Runon a kőbányai pincerendszerben.

A kőbányai pincerendszer sejtelmes labirintusában megrendezett szórakoztató ötpróbás futamon ezúttal is a borzongásé lesz a főszerep: idén vámpírok elől menekülve javíthatják meg legjobb idejüket a nevezők.

A Halloween Run évről évre bolondos jelmezekbe öltözött futók sorát vonzza. A sportolás okozta adrenalinfröccsöt Halloween alkalmából hátborzongató zajokkal, fényekkel és vámpírokkal megsokszorozó futam 2019. november 3-án rajtol el.

A helyszín a ritkán látogatható titokzatos kőbányai pincerendszer, amelyről kevesen tudják, mennyi kultúrtörténeti érdekességet tartogat.

Az itt kitermelt kövekből épült fel több ikonikus budapesti épület, köztük a Lánchíd két pilonja, a Margit híd kőelemei, a Citadella, a Mátyás-templom, a Halászbástya, illetve az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Állami Operaház.

A Halloween Run vidám családi és baráti programnak ígérkezik, a rövid ovis, sulis és családi távoktól a félmaratonig széles a versenyszámok választéka, így az edzettség hiánya sem lehet akadály a nevezésnél.

A futáson túl a szervezők várják egy rövidebb és egy hosszabb túra keretin belül is az érdeklődőket. A hosszú túra újdonság, a nyolc kilométeres táv kialakításával lehetőség nyílik 1 Ötpróba pont megszerzésére, amely akár segítséget nyújthat a melegítő megszerzéséhez is, amennyiben a túrázás pontja hiányzik az öt sportágban való teljesítés eléréséhez.

A futamon Ötpróba-pontok gyűjthetők, amelyeket garantált ajándékokra lehet váltani. A programsorozat végén a 60 pontot elérő ötpróbázók sorsoláson is részt vehetnek, a 24 nyertes elutazhat a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar olimpikonoknak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik