csupasport bannerhátsófüves banner

New Yorkot látni – és végigfutni

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 17:40
null
A világ egyik legnépszerűbb futóversenye a vasárnap sorra kerülő New York-i maratoni, amelyen világcsúcsot szinte biztosan nem látunk, találkozhatunk viszont több mint ötvenezer boldog futóval és szurkolók millióival.

52 813 futó teljesítette tavaly a New York-i maratoni távját, akik átlagosan 4 óra 40 percet futottak, 129 országból érkeztek, s ami még fontosabb, 40 millió dollárt gyűjtöttek jótékony célokra, ahogy (versenyen viselt) ruhákat is gyűjtenek a szervezők, amelyeket rászorulókhoz juttatnak el.

A verseny hivatalosan honlapján fogadnak minket ezek az impozáns számok, amelyek jól jellemzi a New York-i maratoni jelentőségét. Ugyan a vonalvezetés miatt nem ez a világ leggyorsabb maratonija (Berlint szokás így emlegetni, de Londonban is remek idők születnek), viszont az egyik legkülönlegesebb. A verseny óriási népszerűségnek örvend, a hidakon vagy éppen a Central Parkban fesztiválhangulat fogadja a futókat, akik New York világszerte ismert részein futnak végig a Staten Islandtól kezdve Brooklynon, Queensen és Manhattanen keresztül.

Az első New York-i maratonira 1970-ben került sor, amikor a 127 résztvevőből 55 ért célba. Egy évvel később az egyetlen tinédzser győztest jegyezhettük fel, amikor is a 19 éves Beth Bonner diadalmaskodott.

Érdekesség, a férfiaknál tizenhárom, a nőknél hét éven keresztül csak hazai győztesi voltak a viadalnak, 1982 óta viszont csak egy-egy amerikai nyertese volt a megméretésnek.

A versenyt az elmúlt 49 évben mindössze egyszer kellett elhalasztani, 2012-ben a Sandy hurrikán miatt, és rendre ősszel kerül sor a viadalra, előbb szeptemberben, majd az 1980-as évektől kezdve októberben, a következő évtizedtől fogva pedig november lesz a verseny időpontja. Az ezredforduló óta indulhatnak kerekesszékesek is.

A 2015-ös versenyen az Egyesült Államok összes államából érkezett résztvevő, valamint 139 ország képviseltette magát, és az Egyesült Államokban maratonit teljesítő amerikaiak tíz százaléka a New York-it futja le. A tavalyi megméretésen 65 magyar, 39 férfi és 26 nő ért célba.

A rajtnál ott lesz a férfiak címvédője, az etióp Lelisa Desisa, aki tavaly a verseny történetének második legjobb idejével (2:05:59) győzött, és 2013-ban, illetve 2015-ben Bostonban is nyert. Desisa mellett a 2017-es bajnok kenyai Goeffrey Kamworor is rajthoz áll. A címvédő a nőknél is itt lesz, sőt, a kenyai Mary Keitany ötödször nyerhetné meg a legendás versenyt.

A verseny valójában egy egész hetes esemény, egy futóexpó rengeteg kiállítóval, érdekességgel, nem véletlen, hogy a résztvevők mellett milliókat vonz a viadal.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik