csupasport bannerhátsófüves banner

Verseny a Marsot idéző bauxitbányában

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 16:00
null
A gánti bauxitbánya területén, marsbéli tájon lehet futni az idén már negyedik alkalommal sorra kerülő Gánt Trail futóversenyen.

A gánti bauxitbánya 1926-tól 1987-ig működött a Vértesben, bezárása után tanösvényt építettek ki, sőt a marsbéli tájon futóversenyt is rendeznek: az Alba Triatlon SE szervezésében vasárnap kerül sor a 4. Gánt Trail elnevezésű viadalra.

Körözés, furcsa ütközéssel
A körözős versenyeknek is megvan a maguk varázsa, nagyon sokan imádják őket. Igaz, ez az év elég faramuci: egy nap tartják két különböző helyszínen a legnagyobb 24 órás versenyeket.
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


„Úgy is hirdetjük a versenyt, hogy a Fuss a Marson!, hiszen a már nem működő bánya felszíne olyan, mintha a Marson járnánk, ez adta az apropóját a versenynek – kezdte érdeklődésünkre Czettl Andrea versenyigazgató. – Az útvonal a bánya területén, illetve a szomszédos erdőben fut végig, ötszáz nevezést tudunk fogadni, és gyorsan beteltek a helyek, népszerű a viadal a versenyzők körében.”

A „Mars-futásra” két távon, 13, illetve 25 kilométeren lehet(ett) nevezni, előbbi 220, utóbbi 460 méter szintemelkedést foglal magában. A rajt a faluközpontban lesz, ahonnan a bánya felé futnak a résztvevők az első 13 kilométeres körben, majd a falu melletti erdőt is érintik. A versenyzők befutóérmet kapnak, a nevezési díj magában foglalja a frissítést, a dobogósok pedig külön díjazásban részesülnek. A 13 és a 25 kilométer mellett 5 kilométeres gyerekfutamot is rendeznek, amelyen a részvétel ingyenes, és a korábbi években sokan vettek részt rajta.

A faluban hatalmas szeretettel fogadják a futókat, ezer lángost sütnek a versenyre, sőt az idén már a helyi termelők portékáit is meg lehet vásárolni a versenyközpontban.

Czettl Andreától megtudtuk, a helyi szociális otthon lakói is ott lesznek a versenyen, az általuk készített tárgyakat megvásárolhatják a résztvevők, a befolyt összegből pedig természetesen az otthont támogatják, sőt a verseny apropóján sportszereket is gyűjtenek az otthonban élőknek. A marsbéli futás kapcsán tehát segíthetünk is a rászorulóknak.

(Fotó: Alba Triatlon)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik