csupasport bannerhátsófüves banner

Elhalasztják a Vivicittát!

Vágólapra másolva!
2020.03.13. 18:47
null
A Budapest Sportiroda közleményben jelezte, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében a 35. Telekom Vivicittá városvédő futást későbbi időpontban rendezi meg.

A magyar kormány március 11-én hirdetett vészhelyzetet, így például betiltottak minden 500 fő feletti szabadtéri rendezvényt. Az intézkedés természetesen érinti a tavasz legnagyobb létszámú szabadidősport-eseményét, a 35. Telekom Vivicittá városvédő futást és a hozzá kapcsolódó Fuss Velünk! expót is – áll a Budapest Sportiroda (BSI) közleményében

Az eseményt a szervező BSI új időpontra helyezi át, az új dátum véglegesítése után tájékoztatja a közvéleményt.

A már benevezett résztvevőknek jelenleg nincs további teendőjük, a korábban leadott nevezések az új időpontra is érvényesek.

A BSI májustól tervezett további eseményeinek időpontjai egyelőre változatlanok, ezekről később adnak tájékoztatást a veszélyhelyzet alakulásától függően. A futók és a szervezők is hosszú ideje készülnek a hagyományos eseményre, de jelen helyzetben egyetlen helyes döntés létezik: az emberi élet és az egészség védelme.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik