A hegy gyógyító ereje: szinte újra látott

A Csupasport is írt nemrég a vak mountain bike-os Xavier Hopkinsról és a szintén vakon kerékpározó Brian Bushwayről, aki visszhangok alapján tájékozódik. Hozzájuk hasonlóan a spanyol Javier Rojas példája is azt bizonyítja, hogy ha valaki igazán elszánt, és imádja a sportágát, az egyébként lehetetlennek tűnő célok is elérhetők.

Javier Rojas gyerekkora óta imádja a hegyeket. Nyolcéves kora óta cserkész volt Zaramagában, ám egy a családja nagy részét érintő örökletes szembetegség – festékes szemideghártya-gyulladás – következtében fokozatosan elvesztette a látását. Pedig még jogosítványa is volt, amelyet magától adott le, miután egyik reggel pékárut szállítva szinte semmit sem látott a ködben.

Annyira megijedt, hogy valakinek bajt okoz, hogy a munkáját is otthagyta. Később tovább romlott az állapota, már írni és olvasni sem tudott, így kénytelen volt lemondani a hegymászótúrákról is.

A sporttól azért nem szakadt el, a mai napig aktív csörgőlabda-játékos. Nem sokkal később megismerkedett a Montes Solidarios nevű szervezettel, amely épp a hozzá hasonló látássérült embereknek segített abban, hogy feljuthassanak a hegyekbe, és ne kelljen lemondaniuk a szenvedélyükről. A módszer lényege röviden annyi, hogy a vezetőbot közepén lévő vak mászót a bot két végén egy-egy látó segíti az akadályok leküzdésében.

Javier Rojas idővel annyira belejött, hogy most februárban első vak spanyolként vezetőbot nélkül, az őt elkísérő hat látó társára támaszkodva Norvégiában teljesített egy expedíciót a Hardangervidda Nemzeti Parkban (Európa legnagyobb kiterjedésű magashegyi fennsíkja), és leírhatatlan boldogságot érzett, amikor meghódította az 1721 méter magas Sandfloeggit.

„Sírtam a boldogságtól, olyan volt, mintha visszatért volna a látásom – idézte őt a Marca. – Sok mindent megtanultam, például hogyan kell tüzet rakni ilyen szélsőséges időjárási körülmények között. Persze voltak kemény napok. A legnehezebb az volt, amikor egy gleccser mellett táboroztunk mínusz harminc fokban. Olyan volt, mintha betettek volna egy fagyasztóba. Jó lett volna, ha tudok valamit enni, de annyira hideg volt, hogy semmit sem érzékeltem az ujjaimmal, így vakon nem találtam meg az élelmiszert a táskámban. Brutális volt, de összességében hatalmas élményekkel gazdagodtam. A hegynek gyógyító ereje van, ez tett ismét szabaddá.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!