Annyiban változott az életem a futás terén, hogy – mivel nincs versenyszezon – visszatértem újra az alapozáshoz. Úgy számolok, szeptemberig nem is lesznek versenyek, ami azt jelenti, júniusig biztosan az alapozásé a főszerep.
Naponta átlagosan négy órát edzek, bringázás, futás és erősítés, de természetesen a futás van túlsúlyban. Márciusban ezerkétszáz kilométert futottam, és bár április végére az ezret sem érem majd el, mellé tettem több mint ezer kilométer bringázást. Jó néhány edzésórát elvitt, de jólesett egy kicsit kerékpározni.
Eleinte futópadon és szabadban is edzettem, viszont a futópadom tönkrement, a járványügyi vészhelyzet alatt pedig a szervizes nem jön ki, ráadásul elektronikai hiba, így nem is tudom megjavítani.
A futáshoz olyan helyeket keresek a környéken, ahol nincs ember. Legtöbbször kimegyek a közeli mezőre, körözök a fűben, ezerháromszáz méteres köröket teljesítve, vagy alsóbbrendű utak mentén Tárnokról elfutok Budaörsre és vissza. Gyalogosforgalom nincs, az autós is viszonylag kicsi, ha meg esetleg arra jön egy, akkor lehúzódik. Olyan, mintha a Spartathlonon lennék, csak nincs annyi emelkedő.
Az utóbbi négy napban kétszáztizennégy kilométert futottam, és a napi négy óra edzés megköveteli, hogy két órával többet pihenjek. Emellett többet lehetek a kislányommal, fejlesztem magam, szakirodalmat olvasok – így telnek a napjaim. Kicsit nyugodtabb most az életem, mint eddig volt, és néha bizony jól is jön egy kis nyugalom.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást
A Daráló volt a legnehezebb versenyem
Kockáztatott, rajt–cél győzelmet aratott a Gánt Trailen
