csupasport bannerhátsófüves banner

Különleges ajándék az idei Vivicittáért

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 17:01
null
Virtuálisan, de különleges éremmel kerül megrendezésre az idei Telekom Vivicittá, amelyre már több mint hatezer nevezés érkezett.

Már több mint hatezer nevezés érkezett a 35. Telekom Vivicittára, ebből kétszázötven külföldi. Ez is a verseny népszerűségét jelzi, és ez főleg annak tükrében nagy szó, hogy idén a járványhelyzet miatt csak virtuális formában rendezik meg az eseményt.

A korlátozások ugyan lazulnak, de egy ilyen óriási, a fél fővárost átszelő esemény megrendezésére még egy darabig nem nyílik lehetőség. A szervező Budapest Sportiroda – sok-sok ezer futó egyetértésével – úgy gondolja, hogy nem szakadhat meg a hagyomány, és ez az év sem múlhat el Vivicittá nélkül.

Június 12. és 14. között három napon át mindenki, egyénileg vagy társakkal együtt, teljesítheti a meghirdetett távok valamelyikét. Méghozzá ott és akkor, ahol szeretné, utcán, erdőben, de akár futópadon is lehet futni.

A teljesített távot és az időt telefonos alkalmazással vagy gps-es órával, futópadkijelzővel méri mindenki, majd ezt küldi el a szervezőnek. Ezek alapján készül el az eredménylista, valamint a letölthető és Facebookon megosztható oklevél.

Azonban ami miatt igazán vonzó lehet a verseny, hogy a Szentkirályi ásványvíz támogatásának köszönhetően a rendezvény történetében először mindenki névvel és idővel ellátott érmet kap (ez eddig megvásárolható opció volt), ráadásul a medáliát az is különlegessé teszi, hogy forog a belseje.

A szervezők emellett különböző kategóriákban fotós játékot is hirdettek a Facebookon, a győztesek pedig az Atomfutás-ajándékcsomag mellett ingyenes BSI nevezést kapnak.

Fontos még kiemelni, hogy a szervezők ezúttal is figyelnek a rászorulókra. Minden résztvevő a nevezési díjából ötszáz forinttal egy választható jótékonysági célt támogat: a Bátor Tábor, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Magyar Hospice Alapítvány, a SUHANJ! Alapítvány és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány a rájuk leadott szavazatok arányában részesül a várhatóan több millió forintnyi adományból.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
17 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik