Blaskó Mihály: vasember a Balatonnál

Szeretem a Balatont – és most van-volt szerencsém közel lenni a tóhoz. Az előző hétvégén egy új jeladórendszert teszteltünk, amelyet régi barátom, a szintén ultrafutó Márkus István, Öcsi cége fejleszt. Nagyon is hasznos eszköz ez, főleg a hozzánk hasonló, hosszú távokat futó versenyzők esetében. Hallottunk arról, hogy valaki eltévedt, más rosszul lett, de nem vették észre (ez nem a százméteres sprintverseny, hogy mindig, a rajttól a célig minden versenyző látható), tragikus vége is volt ilyen baleseteknek – erre jó ez a rendszer: látni, ki, mikor, merre tart, hogyan halad.

Öcsiék dolgoznak a Maraboo-rendszeren, és hívott, fussuk körbe a Balatont hárman felváltva, nagyon jó móka lesz.

Benne voltam, pedig az előrejelzés azt mutatta, hogy eső várható – mi nem vártuk, de megkaptuk. Ám ez nem panasz: 18 fok volt, kellemes idő, még esődzsekit sem vettem fel, a futópólóm elázott – és akkor mi van? Semmi gond. Abban maradtunk, hogy húsz kilométerenként váltjuk egymást (Öcsi és Keresztes Csaba alkotta a váltónkat, és nagyon sokat segített a kísérőnk, Izer Emőke), de végül kétóránként cseréltünk.

Éjszaka jött az eső, de közben kiszámoltuk: a Balaton-felvidéken, Nemesgulács, Dörgicse magasságában teszünk egy kis kitérőt, hogy összességében meglegyen a 246 kilométer, amolyan magyar Spartathlon, magunknak.

Végül 84 kilométer jutott nekem, ezt 7 óra 50 perc alatt teljesítettem, és a rendszer is működött: esőben, éjszaka, mindent kipróbáltunk vele. És azért megnyugtató, ha van rajtad egy ilyen, amikor egyedül futsz a semmiben...

Főleg úgy, hogy Márkus Öcsiék szerveznek úgynevezett Black Hole-versenyt: csak a kijelölt frissítőállomásokon vehetsz magadhoz folyadékot, semmi nem lehet nálad, telefon, GPS, iránytű, semmi, nem tudod, merre halad a 160 kilométeres út, az állomásokon kapsz csak információt arról, merre kell menned – egy nagy fekete lyuk a verseny tényleg, és ettől izgalmas. Nem baj, ha egy működő jeladó azért elkísér.

Vasárnap leszek negyven, de úgy gondoltam, előtte lenne még egy feladatom: teljesíteni az Ironman-távot.

Keveset úszom, a vírusszünetben rákaptam a kerékpározásra, és nekiszaladok a Vasember-távnak, amíg a harmincas éveimben vagyok... A siófoki futballcsapat új erőnléti edzője, Ferenczi István és egy csongrádi állatorvos barátom, Juhász Mihály alkotta trióval indulunk el: pénteken, a futballcsapat edzése után, körülbelül 13 órakor bemegyünk a tóba, az óra méri majd a távot, 3800 méter, abban bízunk, hogy két óra alatt megoldjuk. A nyaralónk a bázis, ott depo, öltözés és bringa Fonyód felé, 25-30 km/órás átlag a terv, és az, hogy még világosban fejezzük be a 180 kilométert. Aztán pedig Balatonvilágos felé indulunk, immár futva, megyünk 21 kilométert arra, 21-et vissza – már augusztus lesz, mire befejezzük. Remélem. Tizennégy óra, így képzeltük el.

Aztán augusztus másodika a családé – aznap elkezdődik életem ötödik évtizede.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!