csupasport bannerhátsófüves banner

Expedíció helyett éjszakai terepfutás

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 13:18
null
Héjja Bálint síalpinista elindult a hétvégi Verőce Night Trail terepfutóverseny 48 kilométeres távján, mert megfelelő erőnlétét az expedíciók átmeneti szüneteltetése ellenére muszáj tartania.

Szombatról vasárnap virradóra rendezték meg a Verőce Night Trail terepfutóversenyt a Börzsönyben. A távok a tavalyi évhez képest minimális módosultak, vagyis 16, 27 és 48 kilométerre lehetett nevezni, s hozzávetőlegesen 150 résztvevő futott éjszaka a verőcei Duna-partról indulva. A leghosszabb távon indult Héjja Bálint síalpinista is.

„Valóban, a negyvennyolc kilométeres távon indultam éjfélkor, összesen ezerhatszáz méteres szintemelkedés, vagyis nem volt megterhelő a táv – kezdte a Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete (Mahoe) elnöke és oktatója. – Térképre sem volt szükségem, mert szalagokkal és táblákkal volt kijelölve az útvonal, az eső sem esett, de azért voltak sáros részek is, amely azért nem zavart, mert szeretek esőben futni, szóval nagyszerű verseny volt.”

 

A rajt előtti percek a verőcei éjszakai versenyen

 

Héjja Bálint nem először futott csaknem ötven kilométeres távon.

„A felkészülési időszakban előszeretettel használom a futást, sőt az utóbbi időben sokat is futottam, mert a járványhelyzetben elmaradtak a mászások, és lényegében ez maradt az egyetlen sportolási lehetőségem. Sőt, ez nem az az év, amelyben expedíciókat lehet szervezni, de még csak tervezni sem, talán majd jövőre.”

A síalpinista azért hozzátette, a tervek szerint augusztus első hetében eljut az Alpokba, hogy augusztus 15-ig egyéni mászásokkal tartsa a megfelelő erőnlétet, majd egy egy hónapos képzésen vesz részt tanulóként. Utóbbi sem teljesen biztos, mert a csoportban számos bolgár és román hegymászó van, s a hírek szerint ebben a két országban erőteljes a vírus újraterjedése.

A versenyen rajthoz áll Bálint Jeannette is, Héjja Bálint barátnője (a címlapfotó közösen), s a nők között meg is nyerte a 48 kilométeres távot.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik