csupasport bannerhátsófüves banner

Korinthosz: Bódis Tamás kedvence

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2020.08.24. 15:44
null
A 2020-as esztendő egyik legjobban várt ultratávú versenye volt a Korinthosz Ultrarunning Race. A kihívás nyolcvan kilométeres távját a 2019-es Spartathlon-győztes Bódis Tamás nyerte meg, mégpedig új, 5:42 órás pályacsúccsal.

Nyolcvan kilométer nem kis táv, és a nagyszerű, pályacsúcsot jelentő teljesítés után aktuális a kérdés: a tervek szerint sikerült a futás?
Igen, sikerült azt hozni, amit terveztem, ráadásul nem titkolt célom volt új pályacsúcsot futni. A pályán voltak olyan részek, amelyek meglepetést okoztak, sőt kisebb hibát is elkövettem azzal, hogy nem néztem utána elég részletesen a talaj minőségének, mert bizony több volt a földút, mint amire számítottam. Ennek ellenére elégedett vagyok.

A nehezebben futható szakaszok milyen nehézséget okoztak?
Ötven kilométerig nem volt gond, tudtam tartani az eltervezett tempót, utána jöttek a rosszabb minőségű szakaszok, néhol már csak szűk nyomvonalon lehet haladni.

Az utolsó harminc kilométernek van némi terepes jellege, ezzel nem számoltam, de összességében élveztem a versenyt.

Korábban még nem futott a korinthosz.hu-n: milyennek látta a szervezést, a frissítőpontok kínálatát?
Csak jót tudok mondani a versenyről, nagyon kitettek magukért a szervezők, mondhatom, hogy a korinthosz.hu az egyik kedvenc futóversenyem lett, és ha tehetem, jövőre is itt leszek.

A nyolcvan vagy esetleg a százhatvan kilométeresen?

Habár még korai ennyire előre menni az időben, de elgondolkodtam rajta, hogy a leghosszabb távon indulok, ám csak akkor, ha más, nagyobb versennyel nem ütközik az időpont.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
21 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik