csupasport bannerhátsófüves banner

Pénteken újra Kolonics-emlékfutás

Vágólapra másolva!
2020.10.20. 11:00
null
A kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György emlékére tizenkét éve minden esztendőben megrendezik a futóeseményt, amelyen sárkányhajózni is lehet a Dunán.

Október 23-án, pénteken ismét rajthoz állnak a futók a 12 éve hagyományosan megrendezett Kolonics György-emlékfutáson. A tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenusunk előtt tisztelgő futamon stílszerűen nemcsak futni, hanem sárkányhajózni is lehet. A résztvevők a távok teljesítésével Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, és akár a tokiói olimpiára is kijuthatnak nézőként. Az eseményen az amatőrök mellett évről évre részt vesznek a magyar kajak-kenu sport kiválóságai is.

 

A tavalyi eseményen a közösségi futás előtt Kiss Orsolya tartott bemelegítést. Fotó: Tumbász Hédi

 

Koló a kenuzás mellett futni is imádott: rendszeresen részt vett a Bécs–Budapest ultramaratonin, amelynek mezőnye hagyományosan október 23-án érkezett Budapestre. Ezért a Kolonics György-emlékfutás az idén is az 1956-os forradalom emléknapján rajtol, a sportbarátok részvételével. A futam a legkülönfélébb edzettségi szinten lévő felnőtteknek és gyerekeknek is teljesíthető távokat kínál, ezért ideális hétvégi családi programnak ígérkezik. A félmaratoni mellett 11.5 km-es középtáv és 2.4 km-es rövidtáv is választható. Természetesen egy kiváló kenus emlékére rendezett eseménynek vízparton a helye – ha pedig Népsziget, az evezés sem maradhat ki a sportélmények közül: a résztvevők a futás mellett sárkányhajózhatnak is a Dunán, 6 és 10 km-es távon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik