csupasport bannerhátsófüves banner

A jó futóbabakocsi ismérvei

Vágólapra másolva!
2020.11.16. 12:01
null
El sem hinnénk, mennyire széles skálán mozog a futóbabakocsik kínálata. Bár nem könnyű jól választanunk, ha figyelembe veszünk néhány szempontot, biztos, hogy nem nyúlunk mellé.

Ha nehezen tudjuk összehangolni a családi életet a testmozgással, keressünk olyan megoldást, amelynek segítségével mindkettőre jut időnk! Ilyen lehet a futóbabakocsi, amelyet olyanoknak találtak ki, akik nem szeretnék bébiszitterre bízni gyermeküket sportolás közben. A jó babakocsinak számos ismérve létezik, az egyik legfontosabb, hogy jóformán bármilyen körülmények között biztonságosan használhatjuk úgy, hogy a sportolás élménye is megmarad. Nézzük, mire figyeljünk, ha kocogásra alkalmas babakocsit keresünk!

 

Mikor kezdjük?

A legtöbb szakértő úgy ítéli meg, öt hónapos kor alatti gyermeket ne ültessünk sportbabakocsiba, mert még nem tudják megtartani a fejüket. A Thule azonban másképpen vélekedik erről, mert a szíjaknak és az oldalvédő elemeknek köszönhetően a Chariot Cross nevű kocsiban a lehető legnagyobb biztonságban utazik a baba.

 

 

Kerékméret

Felejtsük el azokat a babaváró ajándékként kapott kis kerekű járgányokat, mint amilyen a City Mini! Az apró kerekek ugyanis a hepehupás utakon és a töredezett járdákon nem nyújtanak megfelelő stabilitást a babakocsinak. Ezért nagyobb kerekű válasszunk, amelyet nagy futósebesség mellett is biztonságosan használhatunk!

 

Kerékzár

A forgalomban lévő sportbabakocsik legtöbbjének forgó és egyben menetirányban zárható az első kereke, nem mindegy azonban, mikor melyik állásba tesszük. Amikor gyorsabban futunk, mindenképpen zárjuk le, máskülönben a kocsi irányíthatatlanná válik. Lassú kocogásnál vagy gyors sétánál azonban engedjük, hogy szabadon forogjanak a kerekek, mert így könnyebben irányíthatjuk a járművet.

 

Beállítások

Szokás mondani, hogy a kiemelkedő minőségű futóbabakocsik a gyerekkel és a családdal együtt „növekednek”. Ha mindkét szülő szeretné használni a kocsit, állítható kormányút keressünk! A legtöbbnek legalább három különböző állása van, így az alacsonyabb futók is kényelmesen használhatják, ráadásul izmainkat és ízületeinket is megkímélhetjük. A Thule Chariot modellje még azt is lehetővé teszi, hogy a felfüggesztésen is állítsunk, így a kocsiban ülő gyermeknek is zökkenőmentes lesz a szülők sportolása.

 

Kézifék

Hasznos lehet a kézifék, ha rendszerint dimbes-dombos, hegyes területen futunk. Leginkább akkor jöhet jól, ha hegynek lefelé futunk, így nem kell hátrafelé dőlve visszafognunk a járgányt.

 

 

Sebesség

Ha figyelembe vesszük, hogy a babakocsi 11 kilogramm, a gyerek súlya pedig minimum hét, összesen több mint 18 kilogrammot kell megmozgatnunk futás közben. Ez nem kis feladat, kiváltképpen, ha hegynek felfelé kell futnunk. Mindebből adódóan kocogás közben ne az óránkat nézzük, és ne azzal foglalkozzunk, mennyi idő alatt tettük meg a tervezett távot! Élvezzük az örömteli együttlétet, a rekordkísérletet pedig hagyjuk másik alkalomra, ám ez esetben hívjunk bébiszittert!

 

Fotók: shutterstock

 

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
11 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik