csupasport bannerhátsófüves banner

Maratoni egy kisfiúért a kórház körül

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.11.12. 13:22
null
Egy amerikai apuka úgy teljesítette élete első maratoniját, hogy többször körbefutotta azt a kórházat, amelyben daganatos betegséggel küzdő kisfiát ápolják.

A 33 éves Kolt Codner egy kórház kertjében futotta le élete első maratoni távját. Minden oka megvolt rá, hiszen így akart tisztelegni négyéves kisfia előtt, akinél az év elején rákot diagnosztizáltak. Összesen 35-ször futotta körbe az Ohio államban található Akron gyermekkórházat, miközben minden egyes kör után beintegetett kisfiának, Andrew-nak, aki az ablakból nézte, hogyan gyűri édesapja a kilométereket.

A futóteljesítmény már csak azért sem volt hiábavaló, mert közben Codner összesen 15 000 dollárt (4,6 millió forintot) gyűjtött az intézmény hematológiai és onkológiai osztályának.

Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató keményfedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.

„A kórház rendkívül jól bánik a gyerekekkel, köztük Andrew-val is – nyilatkozta a Runner’s World honlapjának Kolt Codner. – Megkönnyítik az életünket, már amennyire ilyen helyzetben ez lehetséges. Az intézmény dolgozóinak erőfeszítései elképesztő erőt adnak mindannyiunknak, viszonzásul mi is tenni akartunk valamit.”

Codner és felesége, Tristan májusban fordult orvoshoz kisfiuk ijesztő tüneteivel: Andrew szeme és álla körül rendellenes puffadásokat észleltek, később pedig limfoblasztos leukémiát diagnosztizáltak nála. A férfi egyébként két évvel ezelőtt kezdett el futni, miután felesége teljesítette a pittsburghi félmaratonit. Codner úgy érezte, a futás kitűnő szer a mindennapos feszültség levezetésére és a formában maradásra. A Runner’s World edzéstervét követve először csak ötezer métert futott egyhuzamban, majd ez év áprilisában ő is lefutotta a pittsburghi félmaratonit.

Facebook-kampányuknak köszönhetően – amelyet több családtag és barát is megosztott – néhány hét alatt 15 000 dollárt gyűjtöttek. A családtagok és a barátok azonban nemcsak az adományszerzésben, a futásban is segítettek. Az akroni maratonin az ismerősök is beszálltak néhány körre, az utolsó négy rundot pedig Codner felesége, Tristan is teljesítette.

Sőt a kisfiuk is csatlakozott a végén négyszáz méter erejéig, így a család együtt szakíthatta át a célszalagot.

A történeti hűség kedvéért mondjuk el: 5 óra és 15 perc kellett ahhoz, hogy Codner lefussa a kicsivel több mint 42 kilométeres távot.

Fotó: people.com, Kolt Coldner

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
15 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Vízilabda: a Démétér Ház által támogatott gyermekek játszhattak együtt a vb-ezüstérmes női válogatott tagjaival

Vízilabda
2025.09.06. 15:05

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22
Ezek is érdekelhetik