csupasport bannerhátsófüves banner

Mo Farah lemondott az olimpiáról

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2021.06.26. 13:26
null
A négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah pénteken sem tudta megfutni a 10 000 méteres olimpiai szintidőt, így minden bizonnyal nem lesz ott a tokiói ötkarikás játékokon.

A 38 éves Farah a brit bajnokságon 27:47.04 perc alatt teljesítette a távot, és jócskán elmaradt a 27:28 perces szintidőtől. A 2012-ben Londonban, majd 2016-ban Rióban 5000 és 10 000 méteren egyaránt győztes futó sokáig biztató tempóban haladt a távon, de a záró negyedében nem tudta tartani a sebességet. Mo Farah, akinek vasárnapig lenne ideje arra, hogy megfussa a szintidőt, elkeseredetten nyilatkozott a verseny után.

„Köszönöm mindenkinek a biztatást. Nem tudom, mit is mondjak, minden feltétel adva volt.

Szerencsés és hálás vagyok, amiért ilyen hosszú volt a karrierem, de ma már ennél többre nem vagyok képes”

– utalt burkoltan pályafutása befejezésére. Hozzátette: amennyiben már nem képes a legjobbakkal versenyezni, akkor már nincs, ami motiválja.

A hatszoros világbajnok Mo Farah – aki három héttel korábban, a birminghami Európa-kupán kisebb bokasérüléssel bajlódva 27:50.54 perc alatt ért célba – a finn Lasse Virén mellett a másik olyan atléta, akinek egymást követő két olimpián sikerült diadalmaskodnia 5000 és 10 000 méteren. A finn klasszis 1972-ben és 1976-ban bizonyult verhetetlennek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik