csupasport bannerhátsófüves banner

Az Everest mászásához is kötelező az oltás

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 17:24
null
Már a Föld legmagasabb hegycsúcsának meghódítása sem lehetséges koronavírus elleni oltás nélkül, bár a helyiek még nem tudják pontosan, hogyan tartassák be a szabályt.

Kötelező a koronavírus elleni oltás felvétele a hegymászóknak, akik fel akarnak jutni a Mount Everest csúcsára – jelentették be a helyi hatóságok. A szigorításokat azt követően vezették be, hogy

a tavasszal rengetegen kapták el egymástól a vírust, és sok expedíciót vissza kellett mondani.

A szabályozás augusztus 23-tól lépett életbe, a Nepál Khumbu régiójába érkező hegymászók csak azt követően léphetnek be az Everest környékére, hogy bemutatták az oltottságukat igazoló papírokat. Igaz, a határozatot később finomították, mondván, azok is lehetőséget kapnak a beutazásra, akik negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni, és az sem teljesen egyértelmű, hogy a szabályokat miként tartatják be a hegymászókkal, és hogyan biztosítanak számukra megfelelő mennyiségű tesztet.

„A PCR-tesztek beszerzése Khumbuban meglehetősen nehézkes – nyilatkozta Kraig Becker, az Outsider magazin külsős munkatársa. – Emellett nem garantálja teljes mértékben a biztonságot. Az emberek a negatív eredményt követően ugyanúgy elkaphatják a vírust, és továbbadhatják másoknak az alaptáborban.”

A koronavírus-járvány elleni harcot a nepáli kormány sem igazán segíti.

A problémákat kezdetben tagadta, az esetszámokat az Everest környékén nem publikálta. Később negatív teszthez kötötte a beutazást az országba, ám az Outsider környéken dolgozó munkatársainak jelentése alapján ezt senki sem kérte számon, egyéni felelősség volt a tesztek elvégeztetése. Sokan attól tartanak, hogy az Everest megmászásával kapcsolatos szigorítások is hasonló sorsra jutnak. A csúcshódítási expedíciókat vezető Alan Arnette arról számolt be, hogy ugyan elvileg kötelező az oltás vagy annak hiányában a negatív teszt, ám ő egyetlen számonkérésről sem tud, és arról sem hallott, hogy pozitív teszt miatt akár csak egy, az országba érkező hegymászót karanténba helyeztek volna.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Csupasport
2024.11.01. 15:14

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40
Ezek is érdekelhetik