csupasport bannerhátsófüves banner

Bokatörés után egy évvel maratonit futott

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 09:29
null
Pásztory Krisztián életében fontos szerepet játszik a futás és a túrázás. Gerincproblémái ellenére rendszeresen sportol, és súlyos sérülése sem tántorította el a 42 kilométer teljesítésétől.

Pásztory Krisztián életében fontos szerepet játszik a futás és a túrázás, ráadásul a Kékes Kutató Mentőcsoport tagjaként fontos munkát lát el szabadidejében.

„Kétezertizenháromban elveszítettük Kiss Péter hegymászót, majd a család és a túrázóközösség létrehozta a róla elnevezett emléktúrát a Mátrában – mondta a kezdetekről a 45 esztendős Pásztory Krisztián. – Meghívást kaptam az eseményre, amelyen minél jobb időt akartam teljesíteni. Kétezertizenhétben aztán Berkesi Judit, az M4 Sport műsorvezetője hívta fel a figyelmet a közösségi futásra. A Wizz Air Félmaratonon egyből indultam is, sokan hármas váltóban teljesítették, én egyedül. Lefutottam, túléltem, az eredményemmel nem voltam elégedett, de mivel ez volt az első versenyem, boldog voltam, hogy célba értem. Azóta majdnem húsz félmaratonit teljesítettem. Mindig jobb eredményt akarok elérni, de gerincproblémák hátráltatnak, így pedig nehéz.”

„Kétezertizennyolcban megláttam az egyik ismerősöm bejegyzését a barcelonai maratoni versenyről, akkor eldöntöttem, én is futni akarok a katalán városban. Egy évvel később megvalósítottam az egyik álmom, lefutottam a félmaratonit Barcelonában. Örök emlék marad, ahogy Kenenisa Bekele olimpiai és világbajnok hosszútávfutó melegített közöttünk. Majdnem húszezer versenyző, kellemes tizenöt Celsius-fok, remek hangulat jellemzi az eseményt. Rá egy évre is kint voltam, és teljesítettem a versenyt.”

A sportember mesélt néhány emlékezetes viadaláról, illetve hogy az idén ismét ott lesz az Ultrabalatonon.

A futás mellett nagy szerepet játszik életében a túrázás is.

„A túrázás az egyik legfontosabb az életemben, a mai napig rendszeresen járok. Doboznyi túrázós jelvényem van, az évek alatt különböző hosszúságúakat teljesítettem, többek között húsz, harmincöt, ötvenhét, hatvan vagy éppen nyolcvan kilométereseket.”

Címlapfotó: Panoráma Trail

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik