csupasport bannerhátsófüves banner

Futásra cserélte a kosárlabdázást

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 15:11
null
Címkék
Farkas Dáriusz, a BEAC sportolója azért váltott, mert több sikerélményt ért el az atlétikai versenyeken, azóta pedig nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével segít klubjának.

Farkas Dáriusz a mindennapokban logisztikusként dolgozik, ám emellett a BEAC atlétikai szakosztályában sportol, és ott segít, ahol tud.

„Korábban kosaraztam, ám az iskolai atlétikai versenyeken jobb eredményeket értem el, több sikerélményem volt, mint kosárlabdában – mondta a 30 éves Farkas Dáriusz. – Emellett meg is tetszett a futás, így tizenhét éves koromban váltottam. A főállásom mellett a BEAC atlétikai szakosztályának ügyeit intézem. Kétezertizennégyben csatlakoztam ehhez a több mint százéves klubhoz. Számtalan felnőtt és utánpótlásbajnoka volt az egyesületnek, ráadásul jelenleg két aktív olimpikon is itt van nálunk. Tóth Tamás triatlonista Rióban és Tokióban is ott volt, Csere Gáspár maratoni futó kétezertizenhatban Brazíliában vett részt az ötkarikás játékokon. Egyébként rendkívül családias a klub, nálunk sok esetben a szülők együtt sportolnak a gyerekkel. Folyamatosan szép eredményeket érünk el egyéniben és csapatban is. Nyugodtan mondhatom, az elmúlt években itthon a tíz kilométeres, félmaratoni és maratoni távokon uraltuk a mezőnyt.”

 

 

Farkas Dáriusz tudja, nagyon számít rá egyesülete a versenyeken.

„Közép- és hosszútávfutó vagyok, ötezer és tízezer méteren, valamint félmaratonin versenyzek. Ezeken a távokon szeretnék minél jobb eredményeket elérni, ráadásul bárhol versenyzünk csapatban, Csere Gáspárral az együttes kulcsemberének kell lennem. A futás mellett az egyesület kisebb-nagyobb ügyeit is intézem, például másodmagammal szerkesztem a klub egyik közösségi oldalát.”

A sportember eredményes nyáron van túl, ám a közeljövő programja is sűrű lesz.

 

 

„A Wizz Air Félmaratonin életem második legjobb idejével, 1:07:05-tel második lettem, azelőtt a Generali Night Runon is ezüstérmet szereztem 1:09:37-es idővel. A nyár elején a magyar bajnokság ötezer méteres távján második lettem, ott egyéni csúcsot futottam 14:27-tel. Elégedett vagyok ezekkel az eredményekkel, örülök, hogy elkerültek a sérülések és a betegségek. Jól tudtam készülni, a futásom is összeállt, remek edzéseim vannak. Minél többet szeretnék versenyezni, egyéni csúcsokat akarok döntögetni. Sűrű időszak van előttem, a következő hetekben minden hétvégén versenyezni fogok.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
10 órája

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2025.12.16. 11:04

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Csupasport
2025.12.15. 13:39

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Csupasport
2025.12.13. 15:20

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Csupasport
2025.12.12. 13:08

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Csupasport
2025.12.11. 12:20
Ezek is érdekelhetik