csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK A csacsogás, mint edzésmódszer

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 08:14
null
Néhány nap vagy hét és a futók zöme az edzőtermek irányába fordul, blogszörfösünk már javában végzi a TRX-edzéseket, és rájött arra, hogy egy-egy tréninghez a traccsparti is hozzátartozik.

Nem vagyok valami nagy közösségi ember, csak a megszokott közegemben jutok el odáig, hogy beszélgessek, poénkodjak, és jót nevetgéljek a többiekkel együtt. Koromnál fogva nem is érzek semmilyen kényszert, hogy bármikor bárkivel jó fej legyek, ehhez nekem idő kell. Ráadásul viszonylag kockafejű is vagyok, nehezen engedek, így például, ha elmegyek TRX-edzésre, akkor az nekem azt jelenti, hogy jó alaposan megdolgoztatom a testem, és ebben ne is akadályozzon senki.

Évekkel ezelőtt jókora önuralomra volt szükségem, hogy az állandóan kotyogó, az edzésen alibizőknek ne szóljak be, hogy az enyémet ne rontsák el.

Mostanra eljutottunk odáig, hogy már-már hiányoznak a csacsogások, szerencsére a poénkodás megy folyamatosan. Mivel viszonylag állandó társaság jött össze, évek óta ismerjük egymást, minden óra elején beszélgetünk, kivel mi a helyzet, munkahelyen, magánéletben, ha valakivel probléma van, próbálunk segíteni. Az ott lévők sokféle szakmát képviselnek, van orvos, könyvelő, kozmetikus, fodrász... Így akinek segítségre, tanácsra van szüksége, óra előtt, vagy után meg tudja beszélni a másikkal.
Olyan jó kis közösség jött össze, hogy már hiányoznak, ha nem tudok menni valamiért – ehhez persze fontos a jó edző is, aki gardírozza a kis társaságot, és gondoskodik arról, hogy a nagy csevegők is az első kör után elhallgassanak, mert kezdenek fáradni.

Ráadásul, mivel nagyjából egy időben kezdtük az edzésre járást, látjuk mindenkin a változást. Mostanra a masszívabb testalkatúak is vékonyodtak (magamra is értem ezt a finom meghatározást), elkezdtünk izmosodni, és ez remek érzés, hogy van értelme a befektetett munkának. Egy szó mint száz, imádom ezeket a kis közösségi edzéseket, amikor pedig magányos sportolásra vágyom, arra ott van nekem a futás!

JANOSFUT.WORDPRESS.COM
János bejegyzésében a rövid történeti kitekintő után a jubileumi, tizedik alkalommal „elkövetett” Kékes-csúcsfutásáról írt beszámolót. A tavalyi idejét nem sikerült felülmúlni, viszont a pulzusgörbéje tíz év viszonylatában most lett a legjobb!

BARATRUNNING.COM
Viszonylag rövid beszámolót olvashatunk a balatoni Generali Run félmaratoni távjáról. A pulzustartományok betartása volt a cél, de ez nem mindig jön össze, főleg egy versenyen.

Ettől függetlenül jó volt a futás, és idővel a pulzuskontroll is hatékonyabb lehet!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka ultrafutó, futóedző tanácsait olvashatjuk a téli futás közbeni hidratálásról. Őszintén szólva, én a téli futások során ritkán kortyolok, mert gyorsan kihűl a szilikonos kulacsban a víz, de megfogadom a tanácsát, ezentúl jobban figyelek erre, legyen bármilyen hideg!

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány gyűri a térdsérülése utáni rehabilitációs foglalkozásokat, közben egészen új szakkifejezéseket, és eszközöket ismert meg a manézsban, ahogy ő hívja a tornatermet. Ráadásul bármennyire is ritkán fordult ez elő korábban, most sokszor nézegetnie is kell magát a tükörben! A türelemmel kapcsolatban pedig mostanában nem a népszerű mondás (a türelem rózsát terem) jut eszébe.


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


A hétköznapi élethez is kell a jó erőnlét


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
7 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik