csupasport bannerhátsófüves banner

Brutális hidegben, –53 fokban futottak Szibériában, a legfagyosabb maratonin

Vágólapra másolva!
2022.01.28. 10:07
null
A férfiak között győztes orosznak csaknem három és fél óra kellett a sikerhez a világ leghidegebb futóversenyén!

Guinness-rekordot érő csontig hatoló hidegben futottak maratonit az elszánt (őrült?) indulók Szibériában, a Jakutföldön található Ojmjakonban. A Pole of Cold Marathon nevű futóversenyen ezúttal minden korábbinál hidegebbet, mínusz 53 fokot mértek, így a rekordok könyvébe is bekerülhet az esemény.

Ennél fagyosabb körülmények között ugyanis nem rendeztek még maratonit.

A Canadian Running Magazine beszámolója szerint 65-en álltak rajthoz január 21-én, ugyanakkor az angol nyelvű Siberian Times cikke alapján úgy tűnik, a rövidebb távokkal együtt neveztek összesen ennyien a viadalra. Egyébként a szervezőknek még egy kicsit korábbra is kellett időzíteniük a rajtot, mert később a hőmérséklet mínusz 60 fokra süllyedt, az pedig már túlzás lett volna.

A hírek szerint az Egyesült Arab Emírségekből, az Egyesült Államokból és a Fehéroroszországból érkező, no meg persze hazai bátor vállalkozók közül végül az orosz Vaszilij Lukin győzött 3:22-es időeredménnyel. A férfi megvédte a címét, hiszen 2020-ban is ő diadalmaskodott, tavaly pedig a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg a versenyt. A nők között a hazai terepen futó Marina Szedaliszcseva 4:09-vel ért elsőként célba.

A képeket elnézve a célban szó szerint az arcukra fagyott a mosoly…

Tegyük hozzá, ha valamelyik versenyen, ezen aztán tényleg le a kalappal a nézők előtt is.

Futni sem lehetett egyszerű a csontig hatoló hidegben, hát még – akár alaposan felöltözve – álldogálni benne.

@siberian_times pic.twitter.com/qsnxJ2dbS3

— AW (@AthleticsWeekly) January 23, 2022

https://www.youtube.com/watch?v=KdM2f73L8WE

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
23 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik