csupasport bannerhátsófüves banner

Minden korábbinál többen indultak és teljesítették tavaly a Kéktúra távját

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2022.01.15. 11:58
null
Az előző évhez képest huszonöt százalékkal nőtt 2021-ben a kéktúrázók száma, a teljesítők száma pedig a másfélszeresére emelkedett.

Egyre népszerűbb szabadidős sport Magyarországon a túrázás, ezt bizonyítja az is, hogy az Országos Kéktúra útvonalain egyre többen barangolnak. A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) adatai szerint tavaly 2020-hoz képest 25 százalékkal nőtt a kék sávjelzésen indulók, és 50 százalékkal az OKT-t teljesítők száma. Szám szerint 31 460-an vágtak neki az Országos Kéktúrának (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának (RPDDK) vagy az Alföldi Kéktúrának (AK). A három táv valamelyikét összesen 992-en teljesítették az 1170 kilométer hosszú OKT-n 584-en értek végig.

Leggyorsabban 31 nap alatt járta be egy túrázó az utat, míg volt, aki 43 éve bélyegezte az első pecsétet az igazolófüzetébe.

Az 540 km-es RPDDK-t összesen 250-en teljesítették, a leggyorsabban nyolc nap alatt, a legkomótosabban 13 év alatt túrázta végig egy-egy teljesítő az útvonalat. A 870 km hosszú AK-n 158-an értek végig, 10 nap alatt a legfürgébb túrázó, míg volt, aki 16 évvel ezelőtt kezdte a túrát.

Volt olyan csúcsteljesítményt nyújtó is, aki egy év alatt mindhárom kéktúrát teljesítette 2580 km-t gyalogolva, és ezzel kiérdemelte az Országos Kékkör jelvényét. A teljesítők rekordszáma mellett egy másik csúcs is megdőlt tavaly: soha annyian nem túráztak egyszerre az Országos Kékkörön, mint október 9-én a Kéktúrázás Napján.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Otthon elkészíthető energiaszelet túrázáshoz

Csupasport
Tegnap, 11:24

Mit javasolt fogyasztani túrázás alatt, és mi az inkább kerülendő?

Csupasport
2026.08.19. 14:00

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59