csupasport bannerhátsófüves banner

Kilencedik lett Csere Gáspár Párizsban a félmaratoni húszezer fős mezőnyében

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.03.07. 15:06
null
Az utóbbi tíz év legjobb saját félmaratoni idejével (1:03:54) ért célba, de Berlinben ennél is jobb eredményre számít.

Az elmúlt tíz év legjobb félmaratoni eredményét futotta Párizsban Csere Gáspár, aki 1:03:54-es idővel kilencedikként ért célba a nagyjából húszezres mezőnyben. A BEAC sportolója úgy érzi, kihozta magából a maximumot, egyúttal bízik benne, hogy hamarosan ennél is jobb időt fut.

„Nagyon jól sikerült a verseny, pedig az elején eléggé feszült voltam – mondta a Csupasportnak Csere Gáspár. – Félmaratonin hét éve nem tudtam megjavítani az egyéni csúcsom, mert mindig közbejött valami. Az utóbbi években a járvány, előtte egy gerincsérv, de most végre nem volt semmi akadálya, hogy jó időt fussak. Éppen ezért nagyon bizonyítani akartam. Szerencsére volt egy négytagú boly, amelyhez csatlakoztam, és így tartottuk a háromperces iramot. Bár elég hideg volt, de még mindig jobb, mintha kánikulában kellett volna futni.

A pálya technikás volt, több apró emelkedővel, ezért úgy érzem, ezúttal kihoztam magamból a maximumot, ennél jobb időt nem nagyon tudtam volna futni.

Viszonylag hamar eljött a holtpont, mert az elején nagyon gyorsan kezdtem, és kissé pánikba estem, hogy ezt így nem fogom bírni. Ezen mentálisan kellett átlendülni, de így is nagyon elfáradtam a végére. Mivel reggel nyolckor kezdődött a verseny, a városnézésre is maradt időnk. Párizs tényleg nagyon szép, és mivel a feleségemnek az egyik kedvenc városa, valamikor vele is szeretnék visszajönni.”

 

Fotó: Abai Róbert

 

Legközelebb azonban Németországba utazik, s nem titkolt célja, hogy a párizsinál is jobb félmaratoni időt fusson.

„Eleve az volt a terv, hogy két félmaratoni versennyel kezdem a szezont, így négy hét múlva Berlinben indulok, és úgy érzem, azon a pályán jó tempóval javíthatok még a párizsi időn. Utána április vége felé futok egy maratonit, valószínűleg Hamburgban, úgyhogy most ezt a két versenyt tartom szem előtt, ezeken szeretnék minél jobban teljesíteni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
16 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik