csupasport bannerhátsófüves banner

A kenyai versenyzők domináltak a bostoni maratonin

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.04.19. 09:22
null
Evans Chebet és Peres Jepchirchir nyerte meg az amerikai major versenyt, amelyen ezúttal a nők csatája tartogatott nagyobb izgalmakat.

2019 után ismét a megszokott időpontjában, áprilisban rendezték meg a Bostoni maratonit. Tavaly októberben Benson Kipruto győzött a férfiaknál, de annál emlékezetesebb volt C. J. Albertson szökése, aki 28. születésnapján több mint harminc kilométeren át vezette a mezőnyt korai elszivárgása után. Az idén újra megpróbálkozott egyszemélyes show-műsort fabrikálni a viadalból, de erőfeszítéseit ezúttal nem kísérte siker.

Kipruto az utolsó tíz kilométerhez érve ott volt a tizenötös élbolyban, hasonlóan a tavalyi New York-i győzőhöz, Albert Korirhoz, no meg Lemi Berhanuhoz és Evans Chebethez. A csoportból a világ valaha volt hetedik leggyorsabb maratonistája,

Chebet tudott sikeresen robbantani, a tanzániai Gabriel Geay próbálta tartani a lépést, de a kenyai hamar egyedül maradt, s ellentmondást nem tűrő futással, félperces előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

Tisztességes időeredménnyel, 2:06:51-gyel nyert, és noha 2019-ben Buenos Airesben és 2020-ban Valenciában is győzött (utóbbi helyszínen futotta az egyéni csúcsát), major maratonin először végzett az élen. A dobogó másik két fokára is kenyaiak állhattak fel, Lawrence Cherono, a 2019-es győztes és Kipruto, a tavalyi első (a 2020-as versenyt törölték, vagyis a legutóbbi két éllovasról van szó).

A nőknél drámai hajrában a tokiói olimpiai bajnok Peres Jepchirchir örülhetett, jól sikerült tehát bostoni debütálása. A szintén kenyai versenyző vállt vállnak vetve harcolt az etióp, inkább félmaratoni futóként ismert Ababel Yeshanehhel, s végül hatalmas sprintet kivágva szakította át elsőként a célszalagot – az óra 2:21:01-nél állt meg, ami a viadal történetének harmadik legjobb ideje. Jepchirchir a New York-i maratonit is figyelembe véve három nagy versenyt nyert meg egy éven belül.

„Remekül érzem most magam, nagyon boldog vagyok! Teljesült az álmom, hogy egyszer itt, Bostonban futhassak, hálás vagyok érte. Nem vártam győzelmet, de most még jobban hiszek magamban, úgy érzem, többre is képes lehetek!” – értékelt a győztes, aki fáradtnak érezte magát a hajrában, mégis meg tudott takarítani némi energiát az utolsó sprintre, a záró öt kilométerbe lépve már érezte, hogy nyerni fog.

Jepchirchir folyamatosan diktálta a tempót ellenfeleinek, minden nagyobb iramváltás az ő nevéhez fűződött, ennek ellenére csak az utolsó pillanatokban dőlt el, ki végez az élen a Bostoni maratoni első női versenyének ötvenedik évfordulóján. 1972-ben egyébként nyolc hölgy fejezte be a távot, közülük öten hétfőn is ott voltak a nézőközönség soraiban. Az amerikaiak reménysége, a tokiói bronzérmes Molly Seidel féltáv után nem sokkal feladta az erőpróbát, így a legjobb hazai a tizedik helyen záró Nell Rojas lett.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
22 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik