csupasport bannerhátsófüves banner

Juhász Mihály az Ultrabalatonnál hosszabb és nehezebb MyWay 240 győztese

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 17:20
null
Majdnem 3000 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük azoknak a versenyzőknek, akik elindultak a vadonatúj Balaton-kerülő versenyen.

Szombat reggel ötkor Balatonakaliból startolt az első alkalommal megrendezett MyWay 240 elnevezésű ultraverseny, amely betétszámokat is tartalmazott, ugyanis aki sokallotta a 240-et (egészen pontosan 241.35-öt), elindulhatott 160 (egyben százmérföldes országos bajnokság), 100, 80 vagy akár 50 kilométeren is. A versenyt a Runion nevű szervezet hozta tető alá, 41 tagú szervezőbizottság munkájának eredménye volt ez az esemény.

Az Ultrabalatonnál hosszabb és nehezebb (csaknem három kilométernyi szintkülönbséget tartalmazó), 37 szakaszból álló, 38 frissítőpontot felállító tókerülő viadal célja is Balatonakaliban volt, a férfiak mezőnyében Juhász Mihály 28:44:26-os idővel futott be, Gálik Ervin jó egy órával később ért célba, míg a dobogó harmadik fokára Győrffy András állhatott fel, neki több mint 31 órára volt szüksége a teljesítéshez.

Tíz férfi indulónak sikerült befejeznie a versenyt, tizenháromnak, köztük Blaskó Mihálynak vagy Vasas Leventének nem jött össze.

A nőknél 33:01:28-cal Haller Brigitta győzött, fél órával maradt le tőle Huzsvay Edit, a harmadik helyen Kelemen Anett zárt, ketten nem tudtak végigmenni a brutális távon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik