csupasport bannerhátsófüves banner

Valter Attila motorossal ütközött Olaszországban, nincs súlyos sérülése

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 11:37
null
„Végig magamnál voltam, és utólag visszagondolva nem tudom, mit tehettem volna másképp.”

A Groupama-FDJ kerékpárosa, Valter Attila a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az olaszországi edzőtáborban, a szerdai tréning közben elütötte egy motoros.


Leszögezte, jól van, nem szenvedett súlyos sérülést, az arcán viszont látszanak a baleset nyomai.


„Tegnap az edzésen elütött egy motoros Bormio közelében. Egy körforgalmat rosszul mért fel, belső íven próbált megelőzni, sajnos nem tudtam kivédeni. Azonnal rengetegen megálltak és segítettek, viszonylag hamar a sondalói kórházban voltam. Óriási szerencsémre semmim sem tört el, nincsenek maradandó sérüléseim, csak a szép kis arcom kapott egy pofont a betontól, de egy fogszabályzó amúgy is tervben volt. Végig magamnál voltam, és utólag visszagondolva nem tudom, mit tehettem volna másképp, de sajnos ez előfordul.


A motorossal is megbeszéltük a történteket, nincs harag köztünk, hiszen attól nem gyógyulok gyorsabban.

Ezzel a tábor sajnos véget is ért nekem, holnap már otthon regenerálódom, de szerintem nagyon gyorsan újra nyeregben lehetek. Amint többet tudok arról, hogy ez mit változtat a versenynaptáramon, jelzem nektek! Hálás vagyok, hogy ennyire ritkán fordul elő velem ilyen, és akkor is figyel rám a védőangyalom. Vigyázzatok magatokra!” – számolt be Valter Attila a történtekről.

(Borítókép: Árvai Károly)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
2025.08.18. 11:30

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46

Visma-győzelem Lengyelországban és Franciaországban is

Kerékpár
2025.08.08. 21:48

Lengyel körverseny: kaotikus szakasz végén Turner-győzelem Walbrzychban

Kerékpár
2025.08.06. 17:21

Valter Attila a csapata legjobbja lett a Karpaczon

Kerékpár
2025.08.05. 17:23

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38
Ezek is érdekelhetik