csupasport bannerhátsófüves banner

A tizedes 104 mérföldes futása a légierő 104. születésnapjára

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 14:56
null
A mentális egészség fontosságára is fel akarta hívni a figyelmet Bruce Brennan, aki a brit Királyi Légierő fennállásának tiszteletére futott.

A brit Királyi Légierő, azaz a Royal Air Force (RAF) kötelékébe tartozó Bruce Brennan rendhagyó módját választotta, hogy megünnepelje a szervezet fennállásának 104 éves évfordulóját. Mint a BBC beszámolt róla, a tizedes úgy döntött, 104 mérföld, azaz hozzávetőleg 167 kilométer megtételével tiszteleg a nagy múltú és presztízsű RAF előtt, s természetesen jótékonysági célt is választott. Futásával egyúttal szerette volna felhívni a figyelmet a mentális egészség fontosságára, már csak azért is, mert korábban maga is ilyen jellegű problémákkal küzdött. Az általa gyűjtött pénz a Királyi Légierő Egyesülethez kerül.

A Shropshire-ben teljesített, a cosfordi RAF-bázison záruló kihívást mentálisan jól viselte, ám mint később elmondta, fizikailag jócskán megszenvedett a távval, cseppet sem bánta, amikor végre levehette a futócipőjét.

„Tavaly kezdtem nemes célért futni, hetvenhat mérföldet teljesítettem, hogy pénzt gyűjtsek jótékonysági célra, és felhívjam a figyelmet a mentális problémákra – mondta Bruce Brennan. – Kaptam néhány váratlan üzenetet, például olyanoktól, akikkel korábban együtt dolgoztam, és rossz időszakon mentek keresztül.”

Mint felidézte, ezek a visszajelzések mélyen megérintették, és úgy érezte, ha valakinek kicsit is segít, muszáj ismét futnia. A célba érkezést követően elmondta, felosztotta magában a távot: száz mérföldet a légierő mentális egészségért létrehozott egyesületért, négyet viszont a családjáért futott. A teljes táv megtételéhez 22 órára volt szüksége, ám talán minden fájdalmat és megpróbáltatást elfeledtetett, hogy a célban két kisfia várta, akik el is mondták, mennyire büszkék az apukájukra. Azért a felesége, Heather hozzátette, az edzések miatt a családi élete némileg háttérbe szorult, ezért reméli, férje nem akar több kihívást vállalni…

Fotók: Royal Air Force Cosford

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2025.12.16. 11:04

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Csupasport
2025.12.15. 13:39

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Csupasport
2025.12.13. 15:20

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Csupasport
2025.12.12. 13:08

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Csupasport
2025.12.11. 12:20

Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

Csupasport
2025.12.08. 12:52
Ezek is érdekelhetik