A Backyard Ultra-világbajnokságot szatellit formában rendezték meg, a Balatonalmádiban futó magyar válogatott csaknem beteljesítette a szövetségi kapitány Baranyai Máté titkos reményét, hiszen hatodik helyezettként éppen csak lemaradt az első öt pozíció valamelyikéről. Ráadásként világrekordot is döntött azzal, hogy minden futója eljutott a 32. körig.
Az esemény azonban nemcsak ebben a tekintetben hozott csúcsot, két belga, Merijn Geerts és Ivo Steyaert ugyanis elért egy olyan mérföldkőhöz, amelyet sokan régóta vártak, ám kevesen remélhettek.
A verseny formátuma ugyanis garantálja a gyilkos kihívást. Önmagában nem teljesíthetetlen 6.7 kilométert futni óránként, ám ahogyan halad előre az idő, egyre kegyetlenebb a célba érni, majd a tempótól függően kicsit többet vagy kevesebbet pihenve ismét rajthoz állni a következő órában.
A világcsúcstartó Merijn Geerts korábban 90 körig jutott, és sokaknak már ez is elérhetetlennek tűnt, ám most Geerts és Ivo Steyaert kéz a kézben átlépte a bűvös határt, 101 befejezett körig jutottak el.
Tényleg szó szerint ketten maradtak a végére, hiszen a harmadik legtovább jutó, a hazájában nemzeti rekordot felállító japán Daiki Sibavaki a 86. kör után kiszállt, így a korábban egyéni legjobbjaként ötven kört teljesítő Steyaert és a csúcstartó maradt csak versenyben.
A duó végül együtt ért el 101. körig, majd lényegében a formátumnak ellentmondva ugyan a startvonalra álltak, ám nem vágtak neki a 102. körnek, hanem megölelték egymást, és úgy döntöttek, négy és fél nap után elég volt a futásból. Bár győztesként végül az Egyesült Államok zárt 860 körrel, túlzás nélkül a legtöbben a párosra figyeltek, amely a második helyig repítette Belgiumot (788 kör).
A dupla befejezésnek köszönhetően viszont az a furcsa helyzet állt elő, hogy az egyéni eredménylistán voltaképpen nincs győztes. Hiszen a formátum lényege, hogy az utolsó talpon maradó, az adott kört teljesítő nyer, míg mindenki más neve mellé DNF (nem fejezte be) kerül. Így most mindkét belga neve mellett a sportolók által gyűlölt DNF áll.
Egyébként később a két hős online tanácskozott a versenyformát megalkotó Gary Cantrell-lel, azaz Lazarus Lake-kel, aki végül is arra jutott, hogy a világban zajló sok rossz közepette az a helyes döntés, hogy a futók így fejezték be a viadalt, azaz kvázi győztesnek ismerte el őket.
„Ez csodálatos teljesítmény, az egész világ elámul rajta. Egészen a hétvégéig senki sem tudta, hogy lehetséges-e a száz óra. Most bebizonyítottátok, hogy igen” – mondta.
Steyaert később úgy fogalmazott, érezte magában az erőt a folytatáshoz, akár a 103. vagy a 104. kört is megtette volna. Egészen pontosan a könnyű szót használta, de Geerts ezen a ponton közbevágott, hogy talán mégsem ez a legpontosabb kifejezés rá…
Forrás: irunfar.com, Canadian Running Magazine
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon
Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást
A Daráló volt a legnehezebb versenyem
Kockáztatott, rajt–cél győzelmet aratott a Gánt Trailen
