csupasport bannerhátsófüves banner

Mag Erika: Szeretem az edzést, de kellett már egy sikerélmény versenyen is

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 11:27
null
Az Ultrabalaton idei trailversenyén a 115 kilométeres távon Mag Erika ért elsőként a célba a nők között, sőt a férfiakat is számítva a mezőny harmadik legjobb eredményét érte el.

Mag Erika korábban teljesítette a Spartathlont is, és arról is ismert, hogy ő nyerte meg az első Ultra Tisza-tó versenyt. Az elmúlt években viszont több fáradásos lábtörése is volt, ezekből nagyon nehezen tudott felépülni, és bár 2021-ben újra versenyezhetett, ez volt a sérülései óta az első nagy győzelme.

„Most kicsit nehezebb időszakon mentem át, nem a futás kapcsán, hanem magánéleti okokból – mondta Mag Erika a Csupasportnak. – Voltak kisebb versenyeken eredményeim, de ilyen hosszú ultrát már régen futottam. A Vadlánon próbáltam az ultratrailt három héttel ezelőtt, az is hasonló táv, száznyolc kilométer, szintén a Balaton környékén, ott viszont negyvenöt kilométernél fel kellett adnom, mert előtte két héttel még covidosan feküdtem otthon lázasan.”

A sikertelen próbálkozást szerette volna feledtetni azzal, hogy benevezett az Ultrabalaton Trailre, mert úgy érezte, a korábbi versenyeken rájárt a rúd. Bevallása szerint az edzések rendre jól mentek, de a versenyeken mindig történt valami, ami miatt falba ütközött, sőt sokszor el sem tudott indulni. Ezúttal azonban semmi nem jött közbe.

„Meglett a rengeteg edzésmunka eredménye. Szeretek edzeni is, attól ugyanolyan jól érzem magam, de vágytam már egy ilyen sikerélményre – mondta Erika. –

Egyébként sohasem azért indulok egy versenyen, hogy megnyerjem, az csak hab a tortán. Az a célom mindig, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, ha az csak a táv teljesítése, az is jó. A legfontosabb, hogy jól éreztem magam futás közben, és most minden rendben ment.”

Újabb célt még nem tűzött ki maga elé – nemrég pingpongozott egy jót a fiával, ami teljesen boldoggá tette. Várja, hogy kialakuljon benne a késztetés valaminek a teljesítésére. Edzőként is dolgozik, az UB Trailen több futója indult egyéniben és csapatban – az is jó érzés neki, hogy ott lehet velük, mert tudja, mennyi munkát tettek bele a futásba a család és a munka mellett.

„Most már sportmentáltréner is vagyok, ami új terület nekem, de nagy perspektívát látok benne, hiszen nagyon fontos része a futásnak a mentális felkészülés is. Fejben is nagyon ott kell lenni a versenyeken” – tette hozzá Mag Erika.

Fotó: Ultrabalaton Trail Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik