csupasport bannerhátsófüves banner

Robben még mindig nagy formában – újra futóként bizonyított

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.27. 14:19
null
„Profi amatőröknek” is becsületére váló idővel zárt egy nijmegeni 15 km-es futóversenyt a holland válogatott korábbi futballistája.

A sebessége és az állóképessége alapján talán még a napjainkban Katarban zajló labdarúgó-világbajnokságon is megállná a helyét Arjen Robben, a holland válogatott korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes futballistája. A klubszinten a Real Madriddal spanyol bajnok, Angliában a Chelsea-vel, illetve Németországban a Bayern Münchennel mindent megnyerő, utóbbival 2013-ban Bajnokok Ligája-győztes exszélső nemrég ugyanis meglepően jó időeredményt és helyezést ért el a hazájában, Nijmegenben rendezett Zevenheuvelenloop nevű versenyen.

Az először 2019-ben, majd egy év szünet után visszatérő, ám sérülések miatt másodszorra – és végleg – 2021-ben visszavonuló Robben 55:01 alatt tette meg a 15 km-es távot, amellyel a megsüvegelendő 370. helyen zárt a nagyjából 15 ezer futó között (korosztályában az 58. lett). Az átlagban 3:40-es kilométereket sok amatőr futó szívesen látná a neve mellett.

A 96-szoros holland válogatott futószenvedélye nem új keletű, már áprilisban felhívta magára a figyelmet, hiszen 3:13:40-es produkcióval zárta élete első maratoniját Rotterdamban.

„Nagy küzdelem volt – fogalmazott akkor a 38 éves sportoló. – Nem volt vicces, cseppet sem, megcsináltam, de ennyi. Gyakran kerültem holtpontra, és sokat kellett küzdenem, ám megérte, és a közönség is rengeteget segített. Az elején még folyamatosan az idővel foglalkoztam, aztán egy bizonyos ponton elengedtem. A túlélés volt a cél az első maratonimon, a végén pedig látja az ember, mit tesz a testével az ilyen kihívás.”

A fénykorában az egyik leggyorsabbnak számító játékos egyébként olyan focisták mellé csatlakozott a teljesített maratonival, mint Michael Owen vagy Dwight Yorke. A futás extrém műfajában bizonyított korábban Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott futballistaként elnyűhetetlenségéről is ismert szövetségi kapitánya, aki teljesítette a híres-hírhedt Marathon des Sables-t is. (Az afrikai versenyen történt a futótörténelem egyik legemlékezetesebb kalandja, amikor az egyik résztvevő eltévedt a sivatagban, és kilenc nap után találták meg, s közben denevért evett.)

Fotó: Getty (Robben az áprilisi maratonin)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

















Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik