csupasport bannerhátsófüves banner

Nem jutottak döntőbe a magyar versenyzők az Olympián

Vágólapra másolva!
2022.12.19. 14:01
null
A profi testépítők csúcseseményén a bravúr nem sikerült, de mindhárom magyar helytállt.

Három magyar testépítőnek is szurkolhattunk a profi testépítők legrangosabb viadalán, a Joe Wider’s Olympia-versenyen, amelyen 11 kategóriában álltak színpadra a versenyzők. Molnár Péternek a 212 font alatti, Németh Bálintnak a men’s physique, míg Oczella Eszternek a bikini fitnesz kategóriában kellett helytállnia a rendkívül erős és népes mezőnyben.

Oczella Eszter
Németh Bálint

A pénteki napon az előzsűrizést követően a harmadik kihívásban állt pódiumra, és ekkor már sejthető volt, hogy nem jut be a legjobb hat közé. Az Arnold Classicon korábban 8. helyezett magyar a 15. helyen zárt a 33 főt felvonultató veretes mezőnyben.

Szombaton két Olympia-újoncunk, Németh Bálint (68 fős mezőny) és Oczella Eszter (54 fős mezőny) lépett színpadra. Az előzsűrizés után mindkét versenyzőnk a negyedik kihívásban állt újra a pontozók elé, ám egyikük sem tudta megkaparintani az első 15 hely valamelyikét.

Nyitó kép: Molnár Péter

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik