Összeomlott, de a hajrábeli találkozások plusz motivációt jelentettek a folytatásra

A közelmúltban nagy melegben teljesítette a privát Ub-t. Miért éppen a hőség idején futotta le a Balaton-kört?

Másfél éve kezdtem futni, akkor a dupla Balaton-kört tűztem ki magam elé, a privát Ultrabalaton pedig fontos állomása volt az útnak – mondta a Csupasportnak Molnár Péter, aki 30 óra 11 perc alatt teljesített az privát Ultrabalatont. – Ez volt a harmadik, kétszáz kilométer feletti versenyem, így megvan ez a kritérium is, mostantól beadhatom a nevezésemet a sorsolásra. Egyébként úgy voltam vele, talán valamivel könnyebb dolgom lesz a privát Ub-n, mintha egy huszonnégy óráson kellene kétszáz kilométert teljesítenem, de sokkal nehezebb dolgom volt, mint amire számítottam.

Milyen volt a futás?

Egészen jól indult, bár melegre készültünk, ám a vártnál sokkal rosszabb lett a helyzet… Már a Varga Pincészetnél éreztük a kísérő csapatommal, hogy kemény menet lesz, és arra is fény derült, hogy nem tudom tartani az előzetesen tervezett pulzust. Próbáltam lejjebb vinni a sebesség csökkentésével, de nem akart csökkenni, csak ha megálltam. Aztán ha újra futómozgást végeztem, durván feljebb ment. Egyértelmű volt, hogy ebből valami rossz sül majd ki… Szóval, a nagy meleg teljesen kiszívott, végül száz, száztíz kilométernél jött is az összeomlás. Meg kellett állnom, a segítőim lefektettek, pihentem kicsit, majd újraindítottuk a „rendszert". Séta, futás kombináció következett, majd elkezdtem lassan folyamatosan kocogni, aztán amikor előbújt a nap, és elkezdett erősen tűzni, akkor megint robbant a bomba… A legfontosabb az volt, hogy a szintidőt ne engedjük közelebb, ez alapján számoltunk, nem is éreztem igazán veszélyben magamat. Persze, a segítőim folyamatosan tájékoztattak, hogy mikor milyen tempó kellene, mikor lassíthatok és gyorsíthatok. Nagyon nehéz volt, a nagyszerű kísérőcsapatom nélkül nem is sikerült volna a teljesítés, és ezért hálás is vagyok nekik. Egyébként film is készül majd a privát Ultrabalaton-teljesítésemből. 

Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

A frissítés. A probléma az volt, hogy nem tudtam az izót meginni, így csak géleket és szeleteket tudtam bevinni. Azt tudtam, hogy a feladás nem opció, a kísérőimmel mindig megbeszéljük, én magamtól sosem szállok ki, csak akkor, ha kívülről ők azt látják, a helyzet súlyos... Ez abszolút rájuk van bízva, kívülről jobban kontrollálják, hogy mennyire vagyok szétesve, én belülről nem érzem át reálisan a helyzetet. A meleg teljesen felforgatta az ütemtervet, ebből adódott a lassulás és az is, hogy mind közelebb kerültem a szintidőhöz. Hogy mi történt száz, száztíz kilométernél? Szédültem és émelyegtem, éreztem, hogy a fejem és a gyomrom is szétesett, ha nem fektetnek le, akkor elájultam volna. Fél órát pihentem, majd negyed órát sétáltam, aztán lassan visszaálltam a futásra. Fontos volt, hogy folyamatosan futómozgásban maradjak, megállás nem volt, maximum séta. Nagyon nehéz helyzet volt ez.

A hajrában két ismert és kiváló ultrafutóval is találkozott – ők erőt adtak?

Elképesztően feldobott a két találkozás. A vége felé jártam már nagyon fáradtan, először Csingár István jött velem szemben. Nagyon megörültem neki, beállt mellém futni, beszélgettünk, majd azt mondta, menjek tovább, később utolér – így lett. Aztán jött Rakonczay Gábor, és amikor őt megláttam, elkezdtek potyogni a könnyeim, viszont a tempóm rögtön felgyorsult. Nagy példaképem, alig hittem el, hogy ott van, s találkozhattam vele. Beszélgettünk biztatott, gratulált, nagyon motivált a találkozás, extra energiával tudtam ráfordulni a hajrára.

Mindössze másfél éve fut: hogyan jutott el ilyen rövid idő alatt az ultratávokig?

Huszonöt kiló túlsúly volt rajtam, a cipőfűzőmet csak nehézkesen tudtam bekötni. Még a rövid séta is megerőltetést jelentett. Az egyik ismerőstől hallottam a ketodiétáról, megpróbáltam, és három hónap alatt lement a huszonöt kiló felesleg. Közben megjött a mozgásigényem, elkezdtem sétálni, majd lassan kocogni. A munkámnak köszönhetően meghívtak a Kikelet Félmaratonra, s ha már ott voltam, futni is szerettem volna. Egy hónapja kezdtem, és két órán belüli félmaratonit mentem. Már akkor látszott, hogy elég jól megy a nagyobb táv teljesítése, apró lépésekkel mentem a maratoni felé, amikor egyszer csak szembe jött velem a Budapest100 hirdetése. Neveztem – az volt az első ultratávom. Hihetetlen, de elképesztően erős mezőnyben sikerült győznöm. Akkor azt mondtam, ha ez így megy, akkor képes vagyok a dupla Balaton-körre, de mindenekelőtt az egyéni Ub-t kell megcsinálnom. Akkor még edző nélkül, saját felkészülés alapján készültem, és idén huszonhárom és fél órás idővel teljesítettem is az Ultrabalatont. Azóta Márkus Öcsivel dolgozom, remekül egymásra találtunk, ő egyengeti az utamat. 

A PUB után milyen versenyekre készül?  

Megvan a három kétszáz feletti verseny, beadhatom a nevezésemet a dupla Balaton-körre, így ez következik most nagy célként. Bármi is lesz a sorsolás végeredménye, ez alapján folyik a felkészülésem, minden ennek a versenynek rendelünk most alá. Természetesen addig még bejöhet a képbe egy-két hosszabb verseny edzésként, így az idei huszonnégy órás országos bajnokság is tervben van.

Ha már Márkus Öcsi az edzője: a Spartathlon-részvétel is tervben van?

A Spartathlon mindig foglalkoztatott, de nagyon félek a kóbor kutyáktól, ez pedig nagy baj… Azt, persze, tudom, hogy előbb-utóbb aktuális lesz ez a téma is, Öcsi biztos nem hagyja, hogy ne éljük át együtt a Spartathlon-élményt.