csupasport bannerhátsófüves banner

Futóélmények: a Holt-tenger visszavár!

Vágólapra másolva!
2023.02.15. 15:31
null
Olvasónk is indult a Dead Sea Marathon egyik rövidebb távján – jól szerepelt, kiváló helyezést ért el, beszámolót és képeket küldött az izraeli versenyről.

Nemrég több alkalommal is foglalkoztunk a Holt-tenger mellett rendezett futóversennyel, amelyen Lubics Szilvia és Maráz Zsuzsanna is részt vett. Olvasónk, Simák Gergő is ott volt Izraelben, rövidebb távon indult, így most következzen több fotóval az ő élménybeszámolója.

„A bakancslistámon az elsők között szerepelt, hogy fussak a Holt-tenger partján. Azzal a nem titkolt céllal érkeztem, hogy az abszolút első háromban végezzek. Népes magyar futóküldöttség indult minden távon, 5 kilométertől egészen 50 kilométerig.

Összesen 7000 futó jött el a világ 40 országából, profi szervezés jellemezte az idén negyedik alkalommal elrajtoló versenyt. Két nappal korábban érkeztem, hogy kicsit akklimatizálódjak az itthoni mínuszok után. A verseny előtt egy nappal, amikor átvettük a rajtszámokat, 16 fok volt, némi sivatagi homokviharral megspékelve. A versenyközponttól elsétáltunk a pályán egy kicsit, és ízlelgettük a sós közeget. Már ekkor kiderült, hogy jó döntés a terepcipő. Durvább és finomabb, de kemény, illetve apró köves sziklás szakaszok váltották egymást.

Képek és szöveg: Simák Gergő

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik