csupasport bannerhátsófüves banner

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.03.13. 17:42
null
Damien Walters nagy futása: ritkán fordul elő, hogy amikor a fizika törvényei és az ember újra meg újra összecsapnak, az utóbbi kerül ki győztesen.

A negyvenéves angol Damien Walters hétszázezer követővel a világ egyik legnézettebb kaszkadőre és szabadfutója (freerunner) a YouTube-on, 2014-ben pedig elképesztő trükköt vitt véghez.

Kipróbálta, végig lehet-e futni egy 360 fokot, azaz teljes kört leíró hurkot, amit kiskorunkból az autós játékainkból (vagy az öcsénk autós játékából) valószínűleg már mindannyian ismertünk.

Ennek egyik legfontosabb eleme a megfelelő sebesség elérése, ami a guruló matchboxok esetében nem jelentett gondot, egy futó ember esetében viszont nagyon is probléma.

Nem beszélve arról, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy újra és újra vállalja az ember, hogy egy ponton fejjel lefelé kell majd futnia, ahonnan nagyot lehet esni. Walters azonban – ha sokadik kísérletre is – megoldotta:

 

Csak hogy átérezzük, mennyire nehéz a fizika törvényeivel dacolni, és végül a fizikai képességeinkkel legyőzni őket, belinkelünk egy másik videót, amely bizonyítja, hogy kerekeken száguldva, gördeszkával sem olyan egyszerű ugyanezt a trükköt megcsinálni.

Ráadásul nem is akárki „követte el”: egyik értelmi szerzője a nagy Tony Hawk volt, aki a sportág egyik legnagyobb úttörője. A ma már 50 éves extrém sportolót csak „Madárembernek” becézik, nem mellesleg az egyik legnagyobb hatású gördeszkásnak tartja a „szakma”.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
8 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik