csupasport bannerhátsófüves banner

Hat láb, két szív: a híres kutyás versenyt egy volt tűzszerész találta ki

Vermes NikolettVermes Nikolett
Vágólapra másolva!
2023.04.24. 09:12
null
A Hard Dog Race minden tekintetben vezeti a különleges versenyek listáját. Önmagában a története is megnyerő, nem beszélve a versenyszabályzatról, amely egyszerre szolgálja az emberek és a kutyák védelmét.

A verseny civileknek szól, viszont első látásra nagyon nehéznek tűnik a pálya. Valóban képes teljesíteni egy amatőr sportoló a kutyájával?
A látszat alapján valóban nehéz, ezzel az a határozott célunk, hogy előre jelezzük: ez egy kemény kihívás, amit nem lehet félvállról venni. Ugyanakkor három versenyfajta közül lehet választani, ezáltal valóban mindenkinek elérhető. Remek belépő a HDR vilgába a „Not just run”, ami egy örömfutás, nincsenek mesterséges, legfeljebb természet adta akadályok. Egy kicsit nagyobb kihívás, de teljesíthető a hat kilométeres, tizenkét akadályból álló verseny, ami a „Base” nevet kapta. Nagyobb falat a tizenkét kilométeres, huszonkét akadállyal nehezített verseny, a „Wild”. Egyik versenyünkön sincs szintidő, akár le is lehet sétálni bármelyiket. Fontos, hogy minden esetben szem előtt tartottuk a kutyák igényeit, vagyis ha egy állat nem tud, vagy nem akar teljesíteni egy feladatot, a gazdája kiválthatja egy gyakorlattal. Például ha a kutyának víziszonya van, és ezt látja a futó, akkor az ő felelőssége, hogy a feladat nehézségi szintjének megfelelő számú guggolást végezzen, majd azt követően – kikerülve az akadályt – folytassák a pályát.

Közeleg a tavaszi verseny. Mire számíthatnak az indulók?
Április 29-én tartjuk a Not just run-versenyt Piliscséven, ahol új pályát állítottunk fel. Az akadályokat a természet adja, így lesz néhány domb, de vizes rész nem. Illetve három civil állatvédelemmel foglalkozó nonprofit szervezetet is támogatunk az eseménnyel, ezért a nevezési díj egy része jótékony célt szolgál, és az indulók maguk dönthetnek arról, melyik egyesületet segítik. Ezenkívül cipőgyűjtést hirdettünk, használt, de használható lábbeliket várunk, amelyeket a Suhanj! Alapítvány munkatársai juttatnak el a rászorulókhoz. Az online nevezés április 23-ig tart, viszont a helyszínen a verseny előtti órákban is lehet regisztrálni. Annyi biztos, hogy ez nem egy laza Margitsziget-kör lesz, hanem egy igazi kihívás, amit óriási élmény teljesíteni.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
Tegnap, 18:45

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik