csupasport bannerhátsófüves banner

Idén 26. alkalommal rajtol el a Pólus Bevásárlóközpont mezei futóversenye!

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 14:59
null
Nem sok olyan futóesemény van, ami úgy élt meg negyed évszázadot, hogy még a Covid-járvány sem kényszerítette szünetre. A Pólus Centertől startoló Palota Kupát a bevásárlóközpont nyitása óta minden évben megrendezték, vagyis április 29-én immár 26. alkalommal állhatnak rajthoz a 12 versenyszám indulói.

A Budapesti Atlétikai Szövetség kezdeményezése eredetileg a 15. kerületi iskolák tanulóit invitálta, hogy minden tanintézményből az akkor nyílt Pólushoz fussanak a diákok. A helyi közösségek megmozgatására szervezett mezei verseny megtartotta lokális jellegét, ugyanakkor mára a főváros, sőt az egész ország számos területéről jönnek indulók, mert tudják, jól futható a terep a Szilas-patak menti pályán. Ahogy a korábbi években, idén is a családi futás lesz az első versenyszám a közös bemelegítés után és a kutyás futás az utolsó. A Pólus két éve hirdeti, hogy állatbarát hely, így egyre többen érkeznek az áruházba és a versenyre is négylábú kedvencükkel. Sőt, egy kis malac is kocogott már a kiskedvencek részvételével zajló futamon.


Hogy ezúttal ott lesz-e a rajtnál ez a különleges rózsaszínű „sportoló”, azt mindenki megtudja, aki nevez online vagy a verseny napján 9 órától a Pólus Center 5-ös bejáratánál, a Media Markt előtti területen. A nevezési díjak 800-1500 Ft között mozognak, de a családi és diák futamok ingyenesek a kerületi iskolásoknak. A leghosszabb táv a 10 km-es cross futás lesz, amit idén tartanak meg először, ahogy az ide verseny lesz az első, amin már chip technológia segítségével mérik a futók idejét.



Ezen a napon nemcsak a futni vágyók látogatnak el a verseny helyszínére, hanem a számos kiegészítő program iránt érdeklődők is. Lesz munkakutya bemutató a Pólus Kutyakiképző Iskola közreműködésével, mindenkit vár majd az egészségügyi szűrőbusz, és a Pólusban már hagyománynak számító havi dietétikai tanácsadás is éppen ezen a szombaton lesz.


A bevásárlóközpont az egészség mellett a helyi közösségeket is támogatja: a „Új bajnok születik” kampány keretein belül összesen 170.000 forintos sportutalvánnyal támogat két helyi iskolát azok közül, amelyek részt vesznek a versenyen.


Képek: bpatletika.hu


(x)

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
17 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik