csupasport bannerhátsófüves banner

Ilyen volt, ilyen lett: látványos robbantás után csodálatos stadion – sok képpel

Vágólapra másolva!
2023.05.04. 15:48
null
Több mint kétszáz ország sportolóit láthatja majd az akár negyvenezres budapesti közönség augusztusban.

Elkészült az atlétikai világbajnokság stadionja. Augusztus 19. és 27. között mindennap több tízezer szurkoló indul el a csodálatos létesítményhez, hogy lássa a világ legjobb atlétáit, és lesznek versenyszámok, például a maratonfutás, amelyeket a főváros nevezetességeivel megspékelve rendeznek.

Sok-sok képpel mutatjuk be az alábbiakban, hogyan is épült fel a Nemzeti Atlétikai Központ.

Így kezdődött: 2020 decemberében felrobbantották a VITUKI (aki nem tudná: Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet) csaknem hatvan méter magas toronyházát, amelyet 45 évvel korábban építettek a Duna-parton, a mai Rákóczi híd pesti hídfőjének közelében.

Fotó: Teknős Miklós – Magyar Nemzet

A hatalmas épület látványosan omlott össze.


Fotó: Teknős Miklós – Magyar Nemzet

Fél évvel később már újra volt mit fényképezni, nagyüzembe kapcsolt az építkezés.

Fotó: Máté Krisztián – Ripost

2021 augusztusában már az is jól látszott, hova ülhet a közönség – telt ház esetén 40 ezren férnek be a stadionba.

Fotó: Világgazdaság

Újabb fél év telt el, és egyre látványosabban körvonalazódott a létesítmény.

Fotó: Markovics Gábor – Ripost

A bokrétaünnepségen, 2022 októberében elhangzott, hogy 215 országból várnak sportolókat a világbajnokságra.

Fotó: Szabó Miklós – Nemzeti Sport

Április végére elkészült a versenypálya is, összesen 12 883 négyzetméternyi gumiburkolatot fektettek le.


Fotó: Szabolcs László – MW Bulvár

A szervezők azt remélik, augusztus végén mintegy 400 ezer szurkoló keresi fel az új stadiont.

Fotó: Nemzeti Sport – Dömötör Csaba

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik