csupasport bannerhátsófüves banner

Jön a „legszebb” futógála, kilenc táv közül választhatnak a hölgyek

Vágólapra másolva!
2023.05.27. 12:44
null
Június 4-én, vasárnap ismét a Népliget ad otthont az ország egyetlen, csak nőknek meghirdetett szabadidősport-eseményének.

Kilenc táv várja a sportolni vágyókat, akik az 1000 méteres családi futástól egészen a 10 kilométerig választhatnak kihívást, áll a szervező BSI hírlevelében. A különböző versenyszámok kombinálhatók, így 17.5 kilométer is teljesíthető a nap során, három részletben. Az egyéni 10 km-es, 5 km-es és 2.5 km-es számok mellett a 10 km párban is teljesíthető, de lesz 3x2 km-es váltó és 2.5 km-es gyaloglás is.


Minden táv teljesítője a budapesti atlétikai világbajnokságra beváltható 50 százalékos kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kupont is kap.



„Az ALDI Női Futógálát mint az ország legszebb futóeseményét tarjuk számon, hiszen ahol ennyi kis- és nagylány, anyuka és nagymama indul, az csak szép lehet. Az egyedülálló esemény huszonhét éves története során eddig 186 305 nevező tartott velünk, ami bizonyítja a női futógála népszerűségét” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.


A futógálára május 31-én éjfélig várják az előnevezéseket, de helyszíni nevezésre is lehetőség nyílik június 4-én reggel 8:00 órától a Népligetben.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
18 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik