csupasport bannerhátsófüves banner

Két pár cipőt és hat pár zoknit használt el, de megvédte a címét

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 15:08
null
Geszti Péter a múlt év után ismét diadalmaskodott a 1 Way Ticketen, az esős, saras körülmények között rendezett tihanyi backyardversenyt 51 körrel nyerte meg.

Magabiztos futással nyerte meg a 1 Way Ticketet, így tavaly után idén is öné lett az aranyérem.

Győzni akartam, az volt a célom, hogy megvédjem a címem – mondta Geszti Péter, aki 51 kört teljesített a tihanyi versenyen. – Emellett jó lett volna megjavítani az egyéni csúcsomat, ami hatvanhárom kör, de az esős idő miatt erre nem volt reális lehetőségem. Gyakorlatilag járhatatlan volt a pálya, hamar kiderült, hogy ebből nem lesz csúcsdöntés.

Eső és dagonya nehezítette a futók dolgát, ön hogyan emlékszik vissza a körülményekre?

Az esős, saras pálya miatt sokkal nehezebb volt az idei verseny, mint a tavalyi. Futottam már néhányszor hasonló körülmények között edzésen, illetve más versenyen is. Két cipőt cserélgettem, valamint legalább hat pár zoknit használtam el. Próbáltam szárazon akartam tartani a lábam, de ez szinte lehetetlen volt.

A futás milyen volt?

Elértem, amiért mentem. Az ultrafutás nekem önismereti kirándulás, mindig vannak hullámvölgyek, a cél pedig az, hogy mielőbb kijöjjön belőlük az ember. Tudtam, most is lesznek mélypontjaim, de ahogy általában, úgy most is kimásztam belőlük. A nehéz körülmények ellenére jól ment a futás, ahol meg nem, ott dagonyáztam eleget. Összességében elégedett vagyok.

Milyen volt a mezőny?

Talán most indultunk legtöbben a 1 Way Ticketen, sok erős backyardos volt ott a mezőnyben. Voltak sötét lovak, akikről nem tudtam, mire képesek, és meglepetésemre nagyon jól teljesítettek. Örülök, hogy fejlődik a magyar backyard szakág, egyre erősebb a mezőny, ez pedig csak jó a magyar ultrafutásnak.

Milyen céljai vannak még erre az évre?

Nagy célom egy hatnapos futás teljesítése, de nem vagyok benne biztos, hogy ez idén összejön. Ebben az évben még ott leszek néhány félmaratonin és maratonin, de ezek inkább „örömfutások” lesznek.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
12 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik