csupasport bannerhátsófüves banner

A cél: megdönteni az egyéni csúcsot – legalább 120 kilométerrel

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 09:44
null
Török Benjamin a tavasszal 602 kilométert tett meg egy olasz hatnaposon, ám a balatonfüredi EMU-világkupán jócskán megjavítaná rekordját.

Már régóta sportol…

Tizenhat évvel ezelőtt kezdtem a futást – mondta Török Benjamin, a BAC versenyzője. – Általános iskolába jártam, akkoriban rosszak voltak a családi körülményeim, így a sport segítségével szerettem volna kitörni. Atletizáltam, majd kosárlabdáztam Pécsen. Kiegészítő sportként futottam, gyorsan meglett a tizenöt kilométer, majd később csak a futás maradt.

Aztán edzővel kezdtem dolgozni, de egy év után rájöttem, nem megy a közös munka. Ekkor már tudtam, hogy ultrafutó szeretnék lenni, és ennek érdekében elkezdtem egyedül készülni.

Az első félmaraton gyorsan összejött, majd jött a maraton, ami nem volt jó élmény. Keszthelyen futottam, meleg volt, csalódtam. Akkor eldöntöttem, többet nem futok maratont, így a következő hónapban egy ötvenkét kilométeres versenyen vettem részt, és remekül sikerült. A következő hónapban már egy hatórás eseményt nyertem meg, akkor hittem el, hogy igenis van közöm az ultrafutáshoz. Nem sokkal később ismét megnyertem egy hatórást.

Sőt, az Ultrabalatonon is beért a célba.

Tizennyolc évesen körbefutottam a Balatont a BSI-szupermaratonon, és elnyertem a Kiss Péter-emlékkupát. Sokan féltettek, de pontosan tudom, hogy hol van az a pont, ameddig biztonságosan el tudok menni. Gyakran veszek részt hosszú távú versenyen, feszegetem a határaimat, ám mentálisan és fizikailag mindig maximálisan felkészülök. Kétezertizennyolcban teljesítettem az első Ultrabalatonomat, olyan volt, amilyennek lennie kellett.

Elképesztő hőség volt, ráadásul hatalmas vihar nehezítette a dolgunkat, sokan fel is adták a versenyt, büszke vagyok, hogy beértem a célba.

Az Ub-t összesen háromszor teljesítettem, a Deseda UltraMaratonon pedig az első rendezés óta ott vagyok. Tavaly a BAC által rendezett negyvennyolc órás ob volt az első kétnaposom, 302 kilométerrel harmadik lettem. Aztán volt jó néhány hat-, tizenkét, huszonnégy és negyvennyolc órás versenyem, továbbá ötven és kétszázötven kilométer közötti megméretésem.

Ami ezt az évet illeti, mit emelne ki, illetve milyen céljai vannak?

Tavasszal ott voltam a hatnapos ultrafutó vb-n Olaszországban, amely az eddigi legjobb ultrás élményem. Hatszázkét kilométert teljesítettem az első hatnapos versenyemen, ezzel a legjobb utánpótláskorú versenyző lettem. Aztán a hatnapos világkupa Balatonfüreden, a huszonnégy órás ob és a Nasska Trail is emlékezetes esemény a pályafutásomban.

Sokat őrlődtem, hogy beadjam-e a nevezésem a Spartathlonra, úgy voltam vele, nem kell sürgetni, van még időm teljesíteni.

Az ultrafutókon van egy kimondatlan nyomás, amely szerint ha van rá lehetőség, mindenképpen le kell futni a Spartathlont. Úgy döntöttem, idén még nem leszek ott, helyette az EMU hatnapos világkupán veszek részt. Száztíz-százhúsz kilométert akarok javítani az olasz versenyen nyújtott teljesítményemhez képest, vagyis hétszáztíz-hétszázhúsz kilométert tűztem ki célul. Ami a következő évet illeti, a negyvennyolc órás Eb-t Magyarországon rendezik, mindenképpen részt szeretnék venni rajta, továbbá Olaszországban ezúttal nem hat-, hanem tíznapos versenyen indulok.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik