csupasport bannerhátsófüves banner

Mányoki Attila figyelemfelhívása – mennyien tudnak ötszáz métert leúszni?

2023.07.01. 17:19
null
Újra itthon száll vízbe az ismert hosszútávúszó, aki néhány éve teljesítette az Ocean Seven-sorozatot is. Ezúttal vasárnap nemes cél érdekében úszik a zalaegerszegi Gébárti-tavon.

A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára meghirdetett és a sportember által is kezdeményezett adománygyűjtő akció vasárnap 11 órától várja az érdeklődőket a Gébárti-tó gát felőli oldalán, írja a zaol. Mányoki Attila, az alapítvány nagykövete 17 kilométert úszik 6 óra alatt egy 500 m-es kijelölt körpályán, és a sportember maga is azt szeretné, ha sokan ott lennének a parton, illetve bent a vízben.

„Ez nem verseny, hanem egy akció, ami jótékony céllal szerveződött meg – mondta Mányoki Attila. – Az ötszáz méteres pálya is jelképes, hiszen jelenleg a föld lakosságának mindössze két százaléka képes legalább ötszáz métert leúszni. Erre is szerettem volna felhívni a figyelmet, de az adománygyűjtés is fontos. Mi azt szeretnénk, ha sokan jönnének, akár csak a partról nézve minket, és ha valaki mindössze ötven métert úszik, már az is egyfajta kiállás a jó ügyért. A strand területén ezzel egy időben zajlik majd a helyi kajak-kenu klub rendezvénye, s felajánlották, hogy az ő bázisukat használhatjuk a tó gát felőli oldalán, ahol átöltözési lehetőség is lesz.”

Mányoki Attila számtalan kemény kihívást teljesített, előfordult nemrég, hogy kétezer méter magasságban is negyven kilométert úszott.

Legfrissebb hírek

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
6 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
2026.05.18. 08:02

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Mourinhóék felfigyeltek a 19 éves tehetségre, kapcsolatba léptek a ZTE-vel – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 09:42

Szendrei Norbert érezte, hogy felfigyel rá Marco Rossi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2026.05.14. 10:07

NS-infó: ennyibe kerülhet a ZTE edzőjének a kivásárlása

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 16:11
Ezek is érdekelhetik