csupasport bannerhátsófüves banner

Szárkapocscsonttörése után nyert aranyérmet a Lupán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.22. 14:22
null
Filep Ákos 13:35:53-as idővel győzött az Ultra Lupa-tó 130 kilométeres távján.

 

Milyen célokkal vágott neki a versenynek?
A győzelem mindig ott motoszkál a fejemben, bár ultratávon sok minden történhet, sok minden közbejöhet, sosem lehet biztosra menni. Még a teljesítés sem száz százalék. A Börzsönnyel összetettebb lett a pálya, nehezítő tényező volt a terepes rész.

A célom az volt, hogy végig stabilan fussak, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy fél óra előnyöm van az első helyen, ami nem sokkal később ötven percre nőtt. Visszafelé jövet Vácnál már gondoltam, ha továbbra is stabil maradok, meglesz a győzelem.

Mi volt a legnehezebb?
Az utolsó húsz kilométer. Fáradtan érkeztem a versenyre, az átmentek pedig eléggé megviseltek. Sötétedéskor valamelyest felborult a bioritmusom, emiatt bele kellett nyúlnom a frissítésembe, koffeinre volt szükségem. Pirkadatkor jött egy újabb hullámvölgy, nagy álmosság jött rám.

Milyen volt a már említett Börzsöny?
Nem vagyok nagy terepfutó. A verseny előtt edzésen megfutottam ezt a szakaszt, igaz, akkor nappal volt, most meg este. Valamelyest más volt, mégis tudtam, hogy mire számíthatok. Nagyon figyeltem a terepviszonyokra, nem futottam erősen, véleményem szerint nem is szabad. Érdemes itt spórolni, ezután van még hátra elég kilométer, ahol meg lehet nyomni.

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik